Morogva nyomom ki az ébresztőt. Utálok korán kelni, de ha nem vagyok fent előbb, mint a többiek és nem rugdosom seggbe őket minden „még öt perc”-nél, soha nem indulunk el. Még bőven van időnk, ma csak délután kell dolgoznunk, ami most aggaszt, sokkal rosszabb, mint egy késés.
A SHINee ma ér haza a turnéról. Azóta nem beszéltem velük, mióta elmentek. Azóta már biztosan mindent tudnak.
A rajongókat nem osztotta meg úgy a kilépésem, ahogy arra számítottam. Kicsit csalódottak voltak, mert kiléptem a SHINee-ból, de örültek, hogy nem tűntem el, és az A.N.Jellt is megszerették. Félek, hogy mi lesz, ha találkozom a fiúkkal.
Vajon haragszanak?
Még egy kicsit fekszem az ágyamon, a plafont bámulva és hallgatom Chin halk szuszogását, aztán úgy döntök, ahelyett, hogy korán reggel a hibáimon töprengve szenvednék, inkább felkelek.
A konyhában Dakho már reggelit csinál. Ő az egyetlen, akit nem kell ostorral hajtani, hogy elinduljon valamerre.
- Jó reggelt! - köszönök neki álmosan.
- Reggelt Taemin! - int vissza a fakanállal, bárgyú vigyorral az arcán. Ő lett a legjobb barátom, akivel sülve-főve együtt vagyunk. Hiába vonzódunk mindketten a férfiakhoz, a kapcsolatunk kizárólag baráti és egyikünk se akar többet.
- Kérsz enni? - már tudja, hogy ez felesleges kérdés, így ahogy kimondta már egy rántottával megpakolt tányért rak elém az asztalra.
- Jó étvágyat! - mondja, miközben színpadiasan meghajol, majd visszamegy, mielőtt odaég a következő adag.
- Köszönöm. - mondom már teli szájjal. Talán Dakho néha kiállhatatlan, de istenien főz.
Miután befejeztem az evést, ráhelyezem a tányért a precízen felállított mosatlan edények tornyára, amit majd egyszer szándékunkban áll elmosni, de egyelőre senki nem vetemedett még rá.
Miután Dakho a többieknek is megterített, nekiindulunk, hogy felébresszük őket.
Felrázom az édesen alvó Chint, aki már megtapasztalta milyen, ha sokáig nem hajlandó felkelni, úgyhogy ásítozva kimászik a plüssei alól. Mire átérek a szomszéd szobába, már Shou és Hyunki is ébren várnak, hogy valahogy együtt felébresszük a még horkoló Daehyunt.
- Na, fiúk? - nézek rájuk, mire mindhárman felállnak és nekiállunk kiszedni az ágyból a kómás rapperünk.
*
Pár órával később már mind felöltözve indulunk a táncterembe, ahol közlik velünk, hogy ma a másikban leszünk és osztozunk rajta a SHINee-val. Ennél jobban már nem is érezhetném magam.Szerencsére egy óra tánc és a többiek hülyéskedése után végre sikerül elfelejtenem az aggályaimat.
Mikor a koreográfusunknak sürgős dolga akad és elrohan, mind elterülünk a földön.
- Majdnem fellöktél te idióta! - szólal meg hátul Dakho, miközben Hyunkit rugdalja.
- Nem én tehetek róla... te vagy béna! - próbálja hárítani a rúgásokat.
- Tessék? - háborodik fel Dakho.
- Hát... ha két ballábas vagy, arról mi nem tehetünk. - szólok bele vigyorogva, mire Dakho abbahagyja Hyunki rugdalását és elindul felém
- Hogy mondod hyung? - kérdezi ördögi vigyorral és mielőtt mozdulni tudnék, visszanyom a földre, ráül a csípőmre, a kezeimet pedig a fejem fölött a padlóhoz szegezi.
- Két ballábas vagy! - válaszolom már a nevetéssel küszködve, majd minden erőm összeszedve átfordítom magunkat, hogy én legyek felül. Kézzel lábbal kapálózik, hogy kikecmeregjen alólam, de semmi esélye.
Most veszem észre, hogy a többiek röhögése elhalt, így felnézek rájuk. Épp az ajtót bámulják, ahonnan a négy meglepett SHINee tag figyeli a kis jelenetünk. Nálunk ez megszokott, de ők nyilván másképp látják, szóval inkább egy mozdulattal leugrom Dakhoról, majd felsegítem.
- Ezt még visszakapod hyung. - mondja miközben álló helyzetbe tornázza magát.
- Hát persze. - válaszolom vigyorogva, aztán egykori csapattársaim felé fordulok. Próbálok rájönni, mit gondolhatnak.
- Ki tudnál jönni egy percre Taemin? - kérdezi Key, majd a választ meg sem várva elindul kifelé. Még mindig nem merek ellentmondani neki, így utána megyek. Kint a folyosón megállok vele szemben, felkészülök a prédikációra és a fejmosásra, de ehelyett csak magához ránt és szorosan átölel.
- Jaj, Taeminnie úgy hiányoztál! - motyogja.
- Te is nekem.- felelem a könnyeimmel küszködve. - Nem haragszol?
- Megértettük, hogy miért döntöttél így. - sóhajtja, majd eltol magától és a hajamat kezdi igazgatni.- Megváltoztál.- mondja mosolyogva.
- Egy jó fodrász csodákra képes. - vigyorgok rá, mire mindkettőnkből kitör a nevetés. Ekkor megérkezik Jinki és Minho is és ők is megnyomorgatnak, és persze a hajamat piszkálják.
- Öcsi, végre férfiasan nézel ki! - röhög Minho, miközben épp eltünteti a reggeli fésülködésem minden nyomát.
- Hagyd már! - szól rá röhögve Jinki. – Végre egy irányba áll a sörénye.
- Köszönöm fiúk, én is örülök nektek... - morgom, miközben próbálom helyreigazítani összekuszált tincseim, de a vigyort nem tudom letörölni az arcomról. Úgy örülök, hogy nem haragszanak.
- Jonghyun egy szemétláda volt. Értjük, hogy így jobb neked. - mondja megkomolyodva Jinki.
- Key több mint két hétig nem állt szóba vele, mire Jinkinek sikerült kibékíteni őket. - súgja Minho amíg a másik kettő a hajamat tárgyalja ki.
- Menjünk be! - mondom, mert attól félek, hogy a srácokat közben Jonghyun felfalja.
Mire visszaérünk a terembe a SHINee koreográfusa már ott van. Ő is megölelget, aztán utasítja a csapatot, hogy kezdjék a gyakorlást. Az A.N.Jell tagjai a terem minden pontján szétszóródva próbálják felfogni a helyzetet. Jinki mellett hirtelen el is felejtettem, hogy én is leader vagyok.
- Fiúk, szorítkozzunk a terem egyik felére! - kiabálok oda nekik, mire mind fogják a cuccukat és szó nélkül teszik a dolgukat.
- Hű, Minnie! - szólal meg mellettem Minho. - Igazi falkavezér vagy. - majd újra összeborzolja a hajam.
Lefejtem magamról Minhot és elindulok a csapatomhoz. Látom a fiúkon, hogy rosszul esik nekik, hogy otthagyom őket, de el kell fogadni a tényt, hogy én már nem tartozom közéjük.
Jonghyun épp átöltözik. Ahogy észreveszem, azonnal el is kapom a tekintetem és elkezdem magyarázni a lépéseket a bandámnak. Még mindig ugyanolyan hatással van rám a jelenléte...
*
Pár óra gyakorlás után kimerülten rogyunk a földre a terem sarkában.- Hyung, úgy elfáradtam! - nyafogja Chin, miközben szokásához híven, lefekszik mellém és az ölembe hajtja a fejét, amit én megszokásból azonnal simogatni kezdek. És ekkor hirtelen úgy érzem, mintha ezernyi szempár szegeződne rám, pedig csak négyen bámulnak. A terem másik végén megfagy a levegő és minden SHINee tag engem néz. Próbálok úgy tenni, mintha észre se venném, de elég nehéz. Aztán a másik oldalról Dakho ül mellém és hajtja a fejét a vállamra, ezzel újabb csontig hatoló pillantásokat kiváltva a másik csapatból.
Ugyan már! Chin mintha a kisöcsém lenne, ráadásul nem is meleg. Dakho pedig a legjobb barátom. Mind olyanok, mintha a testvéreim lennének. Bár ők ezt nem tudhatják, azért ne higgyék, hogy az egész bandával viszonyom van!
Talán jobb lenne eltolni őket, hogy megszabaduljunk a SHINee fürkésző szemeitől, de nem teszem. Azért léptem ki, hogy ne kelljen előttük színészkednem, így most sem fogok. Hogy eltereljem a figyelmem, inkább bekapcsolódom Daehyun és Hyunki beszélgetésébe a ma esti tévéműsorról, amit később csak Hyunkival folytatok, mivel Daehyun épp a próbaterem padlóján horkol.
Mikor úgy döntünk, hogy hazamegyünk, elköszönök a srácoktól, akik még mindig furcsa pillantásokkal méregetnek. Kivéve Jonghyun. Ő rám se néz.
*
Otthon nagyot sóhajtva huppanok le a kanapéra, miután rábeszéltem a többieket egy jó kis horrorra. Shou egy hatalmas tál pattogatott kukoricával vágódik le mellém, mielőtt még elfoglalják a legjobb helyeket. Minden filmnézésnél háború dúl az ülőhelyekért, és meglepő módon Hyunki és Dakho képes verekedni legtovább, akár a padló egy azon pontjáért is...

Úristen, úristen, úristen! Ez egy annyira cuki rész volt. Úgy értem elképzelem Minnie-t, ahogy a sok nála fiatalabb bandataggal így játszik, hemperegnek egymáson, Chin ölbefekvős jelenete tetszett nagyon, bár Dakho és Taemin között el tudnék képzelni valamit. Amúgy kívülállókként én is tökre félreértenék mindent. Jonghyun meg szemétláda, régen nagy volt a szerelem, most meg levegőnek nézi Taemint!!!! Amúgy Taemin tiszta óvóbácsi képében tűnik fel lelki szemeim előtt, ahol sok kis ovist vezényel. Folytaaasd :D
VálaszTörlésIgen, Taemin vigyáz a többiekre, főleg a kis Chinre :D
Törlés