2014. február 3., hétfő

2. rész



Megint egyedül ülök a szobámban, ahogy már napok óta és csak bámulom a régi koncertfelvételeket. Sírni már nem vagyok képes, a könnyeim elfogytak. Enni se lenne kedvem, ha Key nem tukmálná belém minden nap azt a kajamennyiséget, amit megfelelőnek ítél. A többiek próbáltak kirángatni a szobából, de ez még az én Key ummámnak se sikerült. Így napok óta tépelődöm magamban, mióta Jonghyun megjelent egy lánnyal és bejelentette, hogy a barátnője és együtt járnak. Seohee egy nagyon szép, fiatal lány, hosszú, göndör, barna hajjal és gyönyörű mosollyal. Igazán szimpatikusnak találtam volna, ha nem épp a szerelmem nyakában csimpaszkodik. Az én szerelmem… Abban a pillanatban rá kellett döbbennem, hogy Jonghyun többé nem az enyém. Elment. El akart menni és én nem tehettem semmit, hogy megállítsam. Engem pedig ott hagyott darabokra tört szívvel...
Azóta nem sűrűn van itthon. Szinte teljesen átköltözött Seohee lakásába. Onnan jár próbákra, fellépésekre és interjúkra. Velem érzéketlen és hideg. Máskor észre sem vesz. A többiek pedig csak tehetetlenül nézik a szenvedésem.
Nagy nehezen kikapcsolom a gépet és felállok. Akármilyen jó is egyedül, nem hagyhatom, hogy a többiek tovább aggódjanak és lássák a nyomorom. Bemegyek a fürdőbe és lezuhanyzom, hogy egy kis életet varázsoljak elzsibbadt testembe és megmosom a hajam, mert a hossza miatt fél nap se kell, mire szénaboglyával a fejemen rohangálhatok. Utálom a hosszú hajat…
Mikor végre frissen, felöltözve és aránylag jó állapotban belépek a nappaliba, három barátom döbbenten mered rám a kanapéról, ahol épp valami vígjátékot néznek. Meglepettségük nem tart sokáig, azonnal elvigyorodnak és helyet csinálnak nekem maguk között.
- Hát végre téged is látni! – ölel át vigyorogva Jinki, ahogy lehuppanok mellé a kanapéra.
- Határozottan állítom, hogy jobban áll az a bárgyú vigyor, mint ez a világfájdalmas kép. – Minho játékosan belebokszol karomba és próbál felvidítani.
- Kérsz valamit? Mit szeretnél enni? Azonnal csinálom, csak mondd, meg mit szeretnél! - és a jó öreg Key. Muszáj elmosolyodnom. Hálás vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.
- Chips jó lesz. - nyúlok az asztalon lévő tálért. – Filmezéshez úgyis tökéletes.
Mikor végre Key is megnyugodott és visszaül a helyére, Minho mellé, -bár nem olyan közel, mint általában, hogy nekem ne essen rosszul- nézzük tovább a filmet. Még ha nevetnem nem is sikerül, néhány jeleneten jót vigyorgok és látom, hogy ez megnyugtatja kicsit a többieket. Miután vége a filmnek elvonulunk aludni, hiszen holnap táncpróbánk lesz.
Nemsokára turnéra indulunk és néhány koreográfiát még el se kezdtünk. Táncpróba, ahol ott lesz Jonghyun...
*
Másnap már vagy egy órája az új lépéseket vesszük, mikor végre befut az elveszett énekesünk is. A koreográfus csak int, hogy folytassuk és elindul, hogy letépje a fejét a késésért. Csak a tükörből figyelem, ahogy Jonghyun végre letapad a mobilja képernyőjéről és bocsánatot kér, aztán elkezd átöltözni. Ahogy elkezdi levenni a felsőjét, kiszárad a szám és hirtelen sokkal melegebbnek érzem a szobát. Eszembe jut mikor rajtam ülve tette ugyanezt és én hogy fedeztem fel kezeimmel azt a csodálatosan kidolgozott hasat, ahogy hozzám préselődött mikor… A gondolataim elkalandoznak és nem figyelek a lépéseimre, így végül a földön kötök ki fájó, liluló bokával. A többiek azonnal odarohannak, még Jonghyun is jönne, ha Key nem parancsolja el a menedzserért. 
- Jól vagy Taemin? - kérdezi aggodalmasan Key.
- Igen… de azt hiszem… kificamodott... - normális hangok helyett csak nyöszörgést sikerül kipréselnem a torkomon. Tényleg nagyon fáj. Közben a menedzser is befut.
- Jól vagy? Ez elég csúnyának tűnik. – mondja a lábam tanulmányozva. - Azonnal beviszlek a kórházba. Ki jön velünk fiúk? Mind nem férünk be a kocsimba és amúgy sem kéne az egész bagázsnak ott lenni.- kérdőn pillant körbe és várja a jelentkezőket, és a várható felháborodást, de az utóbbi elmarad.
- Én megyek! - mondja azonnal Key és már fel is kap, hogy levigyen a kocsiba. Nem nézek Jonghyunra. Ez is miatta van.
*
Miután megröntgenezték a bokám épp az eredményekre várunk, mikor az orvos visszaér, kezében a leletekkel.
- Elég csúnyán megsérült a lábad. Egyhamar biztos nem táncolhatsz. - tanulmányozza a papírokat.
- Néhány nap múlva indulnak turnéra. Ha nem táncol, akkor mehet? - a menedzser máris a legfontosabb dologgal törődik. Jellemző… Key arcára is kiülnek ezek a gondolatok, de nyilvánvalóan minket is foglalkoztat a kérdés, így csak várjuk az orvos válaszát.
- Nem erőltetheti meg, mert abból sokkal nagyobb baj is lehet, és maradandó sérülésekkel járhat.

Miután fél órán át nyúzták az orvost, Key és a menedzser elérték, hogy ha addigra rá tudok állni a lábamra, akkor mehetek, különben maximum utánuk utazom, ha olyan állapotban leszek. Addig is fekvésre és Key túlzott gondoskodására vagyok ítélve…Remek!

Mikor hazaérünk a többiek már ott vannak, kivéve Jonghyunt. Ahogy belépünk, -jobban mondva Key belép, velem a karjában, mivel nem volt hajlandó letenni még addig sem, amíg a bejárattól elérek a szobámig- azonnal körbeugrálnak és kérdezősködnek, hogy mi volt. Nekem amit mondanak csak egy nagy maszlagnak tűnik, értelmetlen hablatyolásnak, mivel a fájdalomcsillapítóktól kába vagyok, így jelzésképpen behunyom a szemem, amit Key azonnal megért és leállítja őket.
- Fáradt, nehéz napja volt, hagyjuk aludni! - ezzel el is indul a szobám felé, ahol lefektet az ágyra és én már alszom is.

1 megjegyzés:

  1. Érdekesnek ígérkezik :3 Szegény Minnie, kíváncsi vagyok, hogy most vajon mi fog történni vele, na meg a többiekkel és a turnéval >< Key drága, őt a való életben is eltudnám képzelni ilyen anyáskodónak:'D

    VálaszTörlés