9. rész

Morogva nyomom ki az ébresztőt. Utálok korán kelni, de ha nem vagyok fent előbb, mint a többiek és nem rugdosom seggbe őket minden „még öt perc”-nél, soha nem indulunk el. Még bőven van időnk, ma csak délután kell dolgoznunk, ami most aggaszt, sokkal rosszabb, mint egy késés.
A SHINee ma ér haza a turnéról. Azóta nem beszéltem velük, mióta elmentek. Azóta már biztosan mindent tudnak.
A rajongókat nem osztotta meg úgy a kilépésem, ahogy arra számítottam. Kicsit csalódottak voltak, mert kiléptem a SHINee-ból, de örültek, hogy nem tűntem el, és az A.N.Jellt is megszerették. Félek, hogy mi lesz, ha találkozom a fiúkkal.
Vajon haragszanak? 
Még egy kicsit fekszem az ágyamon, a plafont bámulva és hallgatom Chin halk szuszogását, aztán úgy döntök, ahelyett, hogy korán reggel a hibáimon töprengve szenvednék, inkább felkelek.
A konyhában Dakho már reggelit csinál. Ő az egyetlen, akit nem kell ostorral hajtani, hogy elinduljon valamerre.
- Jó reggelt! - köszönök neki álmosan.
- Reggelt Taemin! - int vissza a fakanállal, bárgyú vigyorral az arcán. Ő lett a legjobb barátom, akivel sülve-főve együtt vagyunk. Hiába vonzódunk mindketten a férfiakhoz, a kapcsolatunk kizárólag baráti és egyikünk se akar többet.
- Kérsz enni? - már tudja, hogy ez felesleges kérdés, így ahogy kimondta már egy rántottával megpakolt tányért rak elém az asztalra.
- Jó étvágyat! - mondja, miközben színpadiasan meghajol, majd visszamegy, mielőtt odaég a következő adag.
- Köszönöm. - mondom már teli szájjal. Talán Dakho néha kiállhatatlan, de istenien főz.
Miután befejeztem az evést, ráhelyezem a tányért a precízen felállított mosatlan edények tornyára, amit majd egyszer szándékunkban áll elmosni, de egyelőre senki nem vetemedett még rá.
Miután Dakho a többieknek is megterített, nekiindulunk, hogy felébresszük őket.
Felrázom az édesen alvó Chint, aki már megtapasztalta milyen, ha sokáig nem hajlandó felkelni, úgyhogy ásítozva kimászik a plüssei alól. Mire átérek a szomszéd szobába, már Shou és Hyunki is ébren várnak, hogy valahogy együtt felébresszük a még horkoló Daehyunt.
- Na, fiúk? - nézek rájuk, mire mindhárman felállnak és nekiállunk kiszedni az ágyból a kómás rapperünk.

*

Pár órával később már mind felöltözve indulunk a táncterembe, ahol közlik velünk, hogy ma a másikban leszünk és osztozunk rajta a SHINee-val. Ennél jobban már nem is érezhetném magam.
Szerencsére egy óra tánc és a többiek hülyéskedése után végre sikerül elfelejtenem az aggályaimat.
Mikor a koreográfusunknak sürgős dolga akad és elrohan, mind elterülünk a földön.
- Majdnem fellöktél te idióta! - szólal meg hátul Dakho, miközben Hyunkit rugdalja.
- Nem én tehetek róla... te vagy béna! - próbálja hárítani a rúgásokat.
- Tessék? - háborodik fel Dakho.
- Hát... ha két ballábas vagy, arról mi nem tehetünk. - szólok bele vigyorogva, mire Dakho abbahagyja Hyunki rugdalását és elindul felém
- Hogy mondod hyung? - kérdezi ördögi vigyorral és mielőtt mozdulni tudnék, visszanyom a földre, ráül a csípőmre, a kezeimet pedig a fejem fölött a padlóhoz szegezi.
- Két ballábas vagy! - válaszolom már a nevetéssel küszködve, majd minden erőm összeszedve átfordítom magunkat, hogy én legyek felül. Kézzel lábbal kapálózik, hogy kikecmeregjen alólam, de semmi esélye.
Most veszem észre, hogy a többiek röhögése elhalt, így felnézek rájuk. Épp az ajtót bámulják, ahonnan a négy meglepett SHINee tag figyeli a kis jelenetünk. Nálunk ez megszokott, de ők nyilván másképp látják, szóval inkább egy mozdulattal leugrom Dakhoról, majd felsegítem.
- Ezt még visszakapod hyung. - mondja miközben álló helyzetbe tornázza magát.
- Hát persze. - válaszolom vigyorogva, aztán egykori csapattársaim felé fordulok. Próbálok rájönni, mit gondolhatnak.
- Ki tudnál jönni egy percre Taemin? - kérdezi Key, majd a választ meg sem várva elindul kifelé. Még mindig nem merek ellentmondani neki, így utána megyek. Kint a folyosón megállok vele szemben, felkészülök a prédikációra és a fejmosásra, de ehelyett csak magához ránt és szorosan átölel.
- Jaj, Taeminnie úgy hiányoztál! - motyogja.
- Te is nekem.- felelem a könnyeimmel küszködve. - Nem haragszol?
- Megértettük, hogy miért döntöttél így. - sóhajtja, majd eltol magától és a hajamat kezdi igazgatni.- Megváltoztál.- mondja mosolyogva.
- Egy jó fodrász csodákra képes. - vigyorgok rá, mire mindkettőnkből kitör a nevetés. Ekkor megérkezik Jinki és Minho is és ők is megnyomorgatnak, és persze a hajamat piszkálják.
- Öcsi, végre férfiasan nézel ki! - röhög Minho, miközben épp eltünteti a reggeli fésülködésem minden nyomát.
- Hagyd már! - szól rá röhögve Jinki. – Végre egy irányba áll a sörénye.
- Köszönöm fiúk, én is örülök nektek... - morgom, miközben próbálom helyreigazítani összekuszált tincseim, de a vigyort nem tudom letörölni az arcomról. Úgy örülök, hogy nem haragszanak.
- Jonghyun egy szemétláda volt. Értjük, hogy így jobb neked. - mondja megkomolyodva Jinki.
- Key több mint két hétig nem állt szóba vele, mire Jinkinek sikerült kibékíteni őket. - súgja Minho amíg a másik kettő a hajamat tárgyalja ki.
- Menjünk be! - mondom, mert attól félek, hogy a srácokat közben Jonghyun felfalja.
Mire visszaérünk a terembe a SHINee koreográfusa már ott van. Ő is megölelget, aztán utasítja a csapatot, hogy kezdjék a gyakorlást. Az A.N.Jell tagjai a terem minden pontján szétszóródva próbálják felfogni a helyzetet. Jinki mellett hirtelen el is felejtettem, hogy én is leader vagyok.
- Fiúk, szorítkozzunk a terem egyik felére! - kiabálok oda nekik, mire mind fogják a cuccukat és szó nélkül teszik a dolgukat.
- Hű, Minnie! - szólal meg mellettem Minho. - Igazi falkavezér vagy. - majd újra összeborzolja a hajam.
Lefejtem magamról Minhot és elindulok a csapatomhoz. Látom a fiúkon, hogy rosszul esik nekik, hogy otthagyom őket, de el kell fogadni a tényt, hogy én már nem tartozom közéjük.
Jonghyun épp átöltözik. Ahogy észreveszem, azonnal el is kapom a tekintetem és elkezdem magyarázni a lépéseket a bandámnak. Még mindig ugyanolyan hatással van rám a jelenléte...

*

Pár óra gyakorlás után kimerülten rogyunk a földre a terem sarkában.
- Hyung, úgy elfáradtam! - nyafogja Chin, miközben szokásához híven, lefekszik mellém és az ölembe hajtja a fejét, amit én megszokásból azonnal simogatni kezdek. És ekkor hirtelen úgy érzem, mintha ezernyi szempár szegeződne rám, pedig csak négyen bámulnak. A terem másik végén megfagy a levegő és minden SHINee tag engem néz. Próbálok úgy tenni, mintha észre se venném, de elég nehéz. Aztán a másik oldalról Dakho ül mellém és hajtja a fejét a vállamra, ezzel újabb csontig hatoló pillantásokat kiváltva a másik csapatból.
Ugyan már! Chin mintha a kisöcsém lenne, ráadásul nem is meleg. Dakho pedig a legjobb barátom. Mind olyanok, mintha a testvéreim lennének. Bár ők ezt nem tudhatják, azért ne higgyék, hogy az egész bandával viszonyom van!
Talán jobb lenne eltolni őket, hogy megszabaduljunk a SHINee fürkésző szemeitől, de nem teszem. Azért léptem ki, hogy ne kelljen előttük színészkednem, így most sem fogok. Hogy eltereljem a figyelmem, inkább bekapcsolódom Daehyun és Hyunki beszélgetésébe a ma esti tévéműsorról, amit később csak Hyunkival folytatok, mivel Daehyun épp a próbaterem padlóján horkol.
Mikor úgy döntünk, hogy hazamegyünk, elköszönök a srácoktól, akik még mindig furcsa pillantásokkal méregetnek. Kivéve Jonghyun. Ő rám se néz.

*

Otthon nagyot sóhajtva huppanok le a kanapéra, miután rábeszéltem a többieket egy jó kis horrorra. Shou egy hatalmas tál pattogatott kukoricával vágódik le mellém, mielőtt még elfoglalják a legjobb helyeket. Minden filmnézésnél háború dúl az ülőhelyekért, és meglepő módon Hyunki és Dakho képes verekedni legtovább, akár a padló egy azon pontjáért is...

8. rész /SHINee/

„A SHINee épp berendezkedett a hotelszobába, ahova egy órája érkeztek. A menedzser már jó ideje a másik szobában ordibál a telefonba. Key egy fotelbe süppedve, a laptop képernyőjére tapadva, fülhallgatóval a fülében próbálja kizárni a zajokat, Jonghyun és Jinki a kanapén terültek el, Minho pedig a menedzser telefonbeszélgetését igyekszik kihallgatni. 
- Na? - kérdezi Jonghyun miközben próbálja arrébb tolni Jinkit. 
- Valami olyasmit mond, hogy nem érdekli a slágerlista és az igazgatóból ezt nem nézte volna ki... - mondja Minho letapadva az ajtóról. 
- Vajon mi történt? - ül fel Jinki. 
- Jön! - mondja Minho, és gyorsan odaiszkol a többiekhez a kanapéra. 
A menedzser a homlokát dörzsölve lép be a szobába. Percekig egy helyben áll, szótlanul mered maga elé, majd sóhajt egyet és végre gondterhelten megszólal. 
- Fiúk, beszélnem kell veletek. Nagyon komoly ügy, ezért kérlek, figyeljetek rám! 
Még soha nem látták ilyennek a menedzsert így azonnal felülnek, és rá összpontosítanak. 
- Key, gyere te is! - szól a menedzser Key-nek, de ő nem mozdul, tovább mered a laptopra. 
- Biztos nem hallja a zenétől. - mondja Jonghyun, de mikor nem kap helyeslést a feltevésére, ő is Key-re pillant. A díva arca a szokásosnál is sápadtabb, kezei remegnek.
 - Mi történt? - pattan fel azonnal Minho, aggódva kedveséért. A menedzser azonnal megérti, így csak megrázza a fejét, ami Jonghyunnak már sok, ezért talán túl ingerülten is szól rá a többiekre. 
- Elmondaná végre valaki, hogy mi a fene folyik itt?!  - Minho és Jinki épp válaszolnának, hogy fogalmuk sincs, és higgadjon már le, mikor Key monoton hangon elkezdi felolvasni az
előtte lévő cikket. 
- „Az A.N.Jell, az SM Entertainment alatt debütáló banda nagy változásokat hozott a K-POP életébe. A hat tagú fiúbanda leaderét már jól ismerhetjük, mint a SHINee már egykori maknaeja, Lee Taemin…” 
A szobában megfagy a levegő, senki nem mozdul. Minho visszazuhan a kanapéra Jonghyun és Jinki mellé. 
- Erről szerettem volna beszélni veletek. - sóhajtja a menedzser. 
Mielőtt bárki bármit mondhatna, Key feláll, a laptoppal együtt odaül a fiúk közé és szó nélkül elindít egy videót. Mindenki figyelmesen nézi, aztán megértik mit akart. Taemin új klipje. 
Hangtalanul nézik végig, közben Key-nek folyni kezednek a könnyei. 
Mikor vége, szipogva, kétségbeesetten szólal meg Minhonak támaszkodva. 
- Nem lehet. Hogy helyezhették át egy másik bandába? Mindig tudtam, hogy az igazgatónak csak a pénz számít, de… 
- Ő kérte. - szakítja félbe a menedzser, mire mind a négy fej kérdőn fordul felé. Megköszörüli a torkát, majd megismétli. - Taemin kérte, hogy vegyék ki a SHINee-ból. 
Megrökönyödve bámulnak rá, mikor csörögni kezd a telefonja. 
- Sajnálom srácok. - majd kimegy. 
A fiúk szótlanul ülnek, egymásra nézve, próbálják felfogni, mi is történt. Key könnyei újra patakzani kezdenek, Minho pedig gyorsan átöleli. 
- Nyugodj meg kicsim. - ringatja kedvesét, ám ekkor Kibum szemeiből eltűnik minden kétségbeesés és gyűlölettel villannak Jonghyunra. 
- Ez a te hibád! - üvölti és neki is ugrana, ha Minho nem tartaná olyan erősen. - Te tehetsz róla! Miattad ment el! Te rohadt szemétláda, többet látni se akarlak! - lelöki magáról Minho kezét és zokogva ront ki a szobából. 
Minho és Jinki azonnal utána rohannak, Jonghyun pedig tehetetlenül roskad a kanapéra, egyedül.”

7. rész

Az új dorm nincs olyan messze, mint hittem és reméltem. Gyalog akár tíz perc alatt ott lehettem volna. Mikor odaérek, a többiek már ott vannak. Mind félálomban ásítoznak, miközben próbálnak valami köszönéshez hasonlót kipréselni magukból. Nem bírom megállni vigyorgás nélkül. Mivel én vagyok a leghasználhatóbb, úgy döntök, hogy körülnézek. Megvan a konyha, fürdő, a nappali, zeneszoba, gardrób és három hálószoba.
Visszamegyek a félkómás csapattársaimhoz, hogy közöljem velük a híreket és felébresszem őket.
- Na fiúk, három szoba van. Kik lesznek szobatársak? - kérdezem az álmosan pislogó bandától, akik erre már kezdenek éledezni.
- Hát… - kezdi Daehyun, de egy ásítás félbeszakítja, így inkább a többiekre nézek, akik már nagyjából magukhoz tértek.
- Kő-papír-olló? - teszi fel a kérdést Hyunki, mire mind rábólintunk.
Hosszú, keserves kő-papír-olló háború után, végre megvannak a párok. Hyunki és Dakho, Shou és Daehyun, végül pedig Chin és én. Miután ezzel is megvagyunk, bepakolunk és elhelyezkedünk a szobáinkban.
- Hyung, mi lenne, ha este megnéznénk egy filmet? Tudod, hogy kicsit összeszokjunk. - mondja Chin, miközben a ruháit pakolja.
- Jó ötlet. - válaszolok rá se nézve, úgyis derékig bemászott a szekrénybe.
- Vannak filmjeim. Lehet válogatni. - becsukja a szekrényajtót és nekiáll felhúzni az ágyneműjét. Én hitetlenkedve figyelem.
- Mennyi rózsaszín cuccod van. - csúszik ki a számon, mire felém fordul és szégyenlősen elvigyorodik.
- Szeretem a rózsaszín és a cuki holmikat. - mondja, miközben az utolsó plüssállatot is eligazítja az ágyán. - Sokan azt hiszik emiatt, hogy meleg vagyok, pedig egyáltalán nem. Semmi bajom vele, ha valaki az, de én nem vagyok. - mosolyog rám, aztán tovább rendezgeti az éjjeliszekrényén a habos-babos cuccait.
- Csak éjszaka bele ne fulladj a plüssállatokba! - mondom vigyorogva. Mindketten elnevetjük magunkat, aztán elindulunk megnézni, hogy, hogy állnak a többiek.
Hyunki és Dakho épp azon veszekszenek, kinek nagyobb a térfele, így kénytelen vagyok közéjük furakodni és megnyugtatom mindkettejüket, hogy a szoba mindkét fele határozottan azonos méretű. Chin tájékoztatja őket az esti filmezésről, mire azon kezdenek vitatkozni, hogy milyen filmet nézzünk.
Egy szobával arrébb Daehyun az ágyon kiterülve horkol két nyitott bőrönd között, Shou pedig egy valószínűleg általa falra szerelt tükör előtt igazgatja a haját és a sminkjét. Neki is szólunk az esti programról, mivel Daehyunt felébreszteni lehetetlen próbálkozásnak bizonyult.
Miután ezzel végeztünk, jobb híján leülünk a tévé elé és keresünk egy show-műsort. Addig nézzük, amíg Daehyun olyan éberen, amilyennek még nem láttam, bevágtázik kezében egy videojátékkal és elkezdi összekötni a tévével. Chinnel kérdőn nézünk rá, mire a kezünkbe nyom két joystickot azzal az utasítással, hogy játsszunk.
Végül mind a hatan röhögve, egymást lökdösve próbáljuk legyőzni a többieket.
- Naaa ez nem ér! - nyafog Chin, mikor ismételten veszít Dakho ellen.
- Én verhetetlen vagyok! - mondja magabiztosan a nyertes, de már kap is tőlem egy végzetes találatot.
- Úgy tűnik mégse! - mondom neki vigyorogva, mire mindannyiunkból kitör a nevetés és folytatjuk ahol abbahagytuk. Hihetetlen. Rég nem éreztem ilyen jól magam.

*

Egy hetet kaptunk összeszokni, és mint kiderült, ez épp elég is volt, hogy megismerjük egymást.
Kiderült például, hogy Chin nem csak megjátssza a cuki maknaet, ő tényleg ilyen. Itthon is rózsaszín ruhákban járkál, és ugyanúgy viselkedik, mint máshol.
Remélem, hogy neki nem úgy kell majd megválni ettől a viselkedéstől, mint nekem…
Rájöttünk, hogy Daehyun bárhol és bármikor képes elaludni, kivéve, ha a videojátékra koncentrál.
Dakho az életünket mentette meg, mivel tud főzni, nem is akárhogy. Ezzel megkímélt minket az éhenhalástól és az ételmérgezéstől, mivel, mint kiderült, a másik négy tag főzőtudománya az enyémmel vetekszik. Így lett Dakho a hivatalos szakácsunk. Emellett arra is rájöttünk, hogy reggel nem szabad zavarni, mert ébredés után, ha valaki túl közel merészkedik hozzá, vagy csak rá mer nézni, annak leharapja a fejét. Ettől függetlenül hálásak vagyunk a családjuk étterméért.
Shou nem hajlandó egy lépést sem tenni tökéletes frizura és smink nélkül, persze ezzel néha meg is vicceljük. Ezen kívül annyi édességet eszik, amennyit mi öten se lennénk képesek. Mindig van nála valami csoki, vagy sütemény, és egész nap tömi vele a fejét. Szerintünk az ereiben is karamella folyik.
Hyunki pedig szappanopera függő. Igen, egész nap képes azokat a nyáltól csöpögő sorozatokat bámulni a képernyőre tapadva.
És ők is rájöttek a horrorfilm imádatomra.
Csak egy olyan tulajdonság volt, ami mindegyikünkből hiányzott. A rendmánia. Mi alkottuk a világ legrendetlenebb bandáját. Ha Key betenné a lábát a dormunkba, valószínűleg kitépné az összes szőkére festett haját.
Egymás néha idegesítő szokásaitól eltekintve még a nemi identitásokra is fény derült ez idő alatt. Mint kiderült, Dakho és Shou melegek, és én is bevallottam a többieknek, hogy az vagyok. Ez egyáltalán nem zavarta a csapat hetero felét, csak nyomatékosan megkértek minket, hogy ha lehetséges, egymáson éljük ki a vágyainkat, ne rajtuk, és persze ne felejtsünk el szólni nekik, ha bandán belüli házasság jön létre.
Szóval jól összebarátkoztunk, és sikerült elterelniük a figyelmemet minden problémámról. Majdnem mindről…

*

Mikor bementünk táncpróbára meglepve vettem észre, hogy nem azt a koreográfust kaptuk, akivel a SHINee-val dolgoztunk. Ami kiverte a biztosítékot az az, hogy rögtön egy olyan koreográfiát dobtak a nyakunkba, aminél még egy jól összeszokott csapatnál is csak imádkoztam volna, hogy határidőre betanuljuk. A dalaink ugyanilyen bonyolultak voltak. Úgy éreztem, összecsapnak a fejem fölött a hullámok, de meglepő módon pár nap alatt összerázódtunk és gyorsan haladtunk. Határidőre megtanultuk a koreográfiát, felénekeltük a dalokat, és már folytak a klip felvételei is.
Levegőt venni se volt időnk, aludni is alig tudtunk, - kivéve Daehyunt, aki ahogy beértünk az öltözőbe már horpasztott is - de végül a klip is készen állt, hogy bekerüljön a zenecsatornák adásába, és az A.N.Jell hivatalosan is debütáljon.

*

Izgatottan ülünk a tévé előtt és Dakho diós sütijével tömjük magunkat, miközben a klipünket várjuk.
- Kezdődik! - visítja Chin, mire mindenki odakapja a fejét és végignézzük a debütáló klipünket.
- Látjátok, milyen jól nézek ki? - szólal meg Hyunki, miután vége.
- Messze nem olyan jól, mint én! - mondja büszkén Dakho, mire tömegverekedés tör ki a kanapén.
- Még jó, hogy a földre ültünk. – mondom a mellettem kuncogó Chinnek és Shounak.
- Ezek ketten nem normálisak. - morogja Daehyun, miközben egy újabb sütit töm a szájába és elkezdi bekapcsolni a videojátékot. - Játszunk? - néz körbe.
Megint a leaderen a sor, hogy leállítsa azt a két kanapén fetrengő idiótát, így sóhajtva felállok és nekifutok, hogy szétszedjem őket.

6. rész

Mikor odaérek a menedzser már vár.
- Taemin! - jön oda hozzám mosolyogva.
- Jó napot! - mosolygok vissza. Ránéz az órájára, majd elindul a kijárat felé.
- Sietnünk kell! Időpontunk van. - Időpontunk? Hova? Meg sem tudom kérdezni, csak loholok az elképesztő sebességgel lavírozó menedzser után.
Mire észbe kapok, már egy fodrász székben ülök, és a hajamat vágják. A hyung szerint teljes átváltoztatáson kell átesnem, hiszen nem maradhat meg a SHINee-s kinézetem. Így hagyom, hogy a fodrász levágja vállam alá érő hosszú hajam. Mindig is utáltam, de ahogy látom a földre hullani, minden hajszálat megsiratok magamban. Ezzel SHINee Taeminnek vége...
Mire kijövök a fodrászszalonból, az eddig sörényként ágaskodó hajkoronámból nem marad semmi. Helyette rövidebb, felzselézett, kék melírral tarkított hajzattal állok itt és azon tanakodom, hova lett Taemin. Furcsa érzés, de mindenki dicséri, és valóban férfiasabb a rövid haj. Hozzá kell még szoknom.

Mikor visszaérünk az SM épületébe, egyenesen az egyik tárgyalóterembe megyünk, ahol már vár az új bandám. Mint kiderült a nevünk A.N.Jell lesz. Hat tagúak leszünk.
Ahogy beléptem a terembe, szembe találtam magam az öt bandatársammal. Úgy látom már őket is alávetették az átváltoztatásnak.
Az első akin megakadt a szemem, Chin. Első gondolatom az volt, hogy; Mit keres egy lány a csapatban?! De ahogy jobban szemügyre vettem, kételkedni kezdtem benne, hogy lány, és mikor megszólalt, azonnal elszállt minden kételyem. Fiú. Ő lesz a csapat maknaeja. Táncol és rappel. Majdnem vállig érő szőke haja van, a frufruja fél oldalt takarja hatalmas barna szemét. A ruháiban sok a rózsaszín. Ha nem mondják, hogy ő a maknae, rá nem jöttem volna...
A következő Shou volt, aki az énekesünk lesz. Vékony srác, fekete hajjal, ami hasonlít az enyémhez.
Utána Hyunki, a másodénekesünk, aki alacsonyabb nálam, de nem szeretnék vele összetűzésbe keveredni. Ő szőke, rövid hajú.
Mellette állt Daehyun, az egyik rapperünk. A fodrászok őt sem kímélték, világosbarna hajában vörös és fekete csíkok virítanak. Nagyjából velem egy magas és a testalkata is hasonlít rám. Emellett elég szégyenlősnek tűnik.
És végül Dakho, a másik rapper. Az ő haja vörös és kicsivel hosszabb, mint az enyém. Velem egy magas, jól kigyúrt, izmos. És meglepő módon kék szemei vannak. Jóképű, az biztos.
Én pedig maradok vezető táncos és leader. Hihetetlen. Én leader! Igaz, hogy Hyunki egy évvel idősebb nálam, de nekem van több tapasztalatom, így érthető, de ettől még nem készültem erre a lehetőségre. Mibe keveredtem?! 
Miután végeztünk a bemutatkozással az igazgató átvette a szót.
- Fiúk, mától ti vagytok az A.N.Jell. Hogy minél előbb összeszokjatok, holnap átköltöztök az új dormotokba. Itt a cím. - mindannyiunk kezébe nyom egy papírt, rajta a kérdéses információval. - Remélem, hamar megszokjátok az új helyzetet. Kaptok néhány napot az összeismerkedésre, aztán kezditek a táncpróbákat és a debütáló albumotok felvételeit. Sok sikert! A menedzseretekkel megbeszélésünk van, ti nyugodtan hazamehettek készülődni. - ezzel lezárja a beszélgetést és a menedzserrel együtt kimennek a teremből. Mind a hatunknak szokatlan és kicsit ijesztő a helyzet, így egyikünk se szólal meg. De mégiscsak én vagyok a leader, tehát úgy döntök, kezembe veszem a dolgokat.
- Srácok, örülök, hogy ti lesztek az új bandám. Mindent bele! - mosolygok rájuk és végre ők is visszamosolyognak. Pár óra beszélgetés után úgy döntünk legjobb, ha hazamegyünk és előkészülünk a költözésre. Így az épület előtt elköszönök az új bandámtól és elindulok a lakásba, ami mostantól már nem az én otthonom.

*

Este egyedül ülök a kanapén a nappaliban és bámulom a kikapcsolt tévé képernyőjét. Azon gondolkodom, hogy jutottam idáig. Nemrég még minden rendben volt, most pedig a a világ a feje tetejére állt. Az utolsó estémet töltöm a SHINee dormjában. Többé már semmi nem lesz a régi. A bőröndjeim már az ajtó előtt sorakoznak, a szobámban mindent kiürítettem és rendbe raktam. Minden készen áll az indulásra, kivéve engem. Ide kötnek a legszebb és a legrosszabb emlékeim. Itt nőttem fel. Key, Minho, Jinki és Jonghyun voltak a második családom és én elárultam őket. Tehetetlenül kapaszkodom a párnába miközben újabb zsebkendőt kotrok elő a zsebemből. Akármilyen fájdalmas is, már nincs visszaút. Az órára nézek és meglepve látom, hogy alig maradt pár órám aludni. Ahelyett, hogy bemennék a szobámba, inkább felborulok a kanapén, még szorosabban ölelem magamhoz a párnát, majd álomba sírom magam.

*

Reggel már minden csomagom a kocsiban van és a sofőr lent vár a ház előtt. Én a dorm ajtajában állok és próbálom megjegyezni minden apró részletét. Már el kellett volna indulni, így egy sóhajjal megfordulok, és kilépek a lakásból. Még egyszer utoljára visszanézek életem legszebb éveire, majd bezárom az ajtót, miközben egy könnycsepp gördül le az arcomon.

5. rész

- Uram, ki akarok lépni a SHINee-ból!
- Tessék? - látom, hogy meglepődött, gondolom ezen kívül mindenre számított. - Hogy érted, hogy ki akarsz lépni?
- Nem szeretnék többet a SHINee tagja lenni. - mondom szemlesütve. Mikor idejöttem, már akkor tudtam, hogy ez lesz a vége. Alapos fejmosás után hazazavar. Felesleges volt eljönnöm.
- Nos, ez érdekes kérés... - szólal meg elgondolkodva, én pedig várom, hogy végre elzavarjon. - Egy pillanat.
Meglepetten kapom fel a fejem, ahogy az igazgató kisétál az irodából. Mit akarhat? Miért nem küldött még haza?
Nemsokára visszajön, egy másik hyunggal, akit még nem ismerek, így bemutatkozom. Nem értem a helyzetet, de az udvariasságot alaposan belém nevelték. Először a szüleim, aztán Key.
- Rendben van Taemin.- mondja az igazgató. Úgy érzem fejre állt a világ. Mit mondott? Jól hallottam?
- Te-tessék? - dadogom, olyan hangosan, amennyire az összeszorult torkom engedi.
- Nem leszel többé SHINee tag. – mintha pofon vágtak volna. Most kirúg? – De ettől még az SM-nél maradsz.- Micsoda? Miről beszél? - Egy új banda létrehozásán gondolkodunk egy ideje, de úgy gondoltuk, hogy hiányzik belőle valami plusz, ami miatt felfigyelnek rá. A SHINee már befutott, nélküled is fent marad, és ha egy új banda tagja lennél, arra könnyebben felfigyelnek. Így mindenki jól jár. Neked ez így megfelel Taemin? - néz rám és én próbálom felfogni, amit mond. Új banda. Egy új bandába tartoznék. Végül is ezt akartam, nem? Nos, akkor vágjunk bele. Mindenkinek jobb lesz így…
- Igen, uram.
- Nos, akkor ezt megbeszéltük. Megkérnélek, hogy erről ne szólj senkinek. Ez amolyan „titkos project”, csak a benne dolgozók fognak tudni róla, érted?
- Jinkiéknek se szólhatok? - megdöbbentő, hiszen őket épp annyira érinti, mint engem.
- Idővel megtudják, te csak törődj a saját munkáddal és minden rendben lesz.
- É-értem. - nyögöm ki nagy nehezen. Nem mondhatom el nekik. Elárultam őket és még hazudnom is kell. Lee Taemin, mekkora szemétláda vagy…
- Ez az úr lesz az új bandád menedzsere. – mutat a mellette álló férfira, akit Jang Lee Hannak hívnak. - Mivel hamarosan már nem tartozol a SHINee-hoz ki kell költöznöd a dormból. Van néhány napod összepakolni, amíg elintézzük a hivatalos ügyeket.
- Értettem.
- Szóval ezt megbeszéltük. – zárta le a beszélgetést az igazgató és ezzel ki is intett engem és az újdonsült menedzseremet az irodából.
- Öröm lesz együtt dolgozni veled Taemin! - fordul felém mosolyogva.
- Örülök, hogy ön lesz a menedzserem! - mosolygok vissza rá és közben azon agyalok, hogy hogyan kerültem ebbe a helyzetbe.

*

Minden olyan gyorsan történik. Tegnap az igazgató közölte, hogy egy új banda tagja leszek. Azóta jobb híján nekiláttam összepakolni. Key rendmániájának köszönhetően nem volt nehéz dolgom. Minden egy helyen volt. Key…Szegény, ha megtudja… 
A telefonom csörgése rántott ki az önmarcangolásból, gyorsan kikerestem az ágyamon ágaskodó ruhakupac alól és felvettem.
- Halló? - szóltam bele idegesen. Attól féltem, hogy az egykori csapattársaim egyike keres.
- Jó reggelt Taemin! – az új menedzserem.
- Jó reggelt hyung! - válaszolok bizonytalanul.
- Jó híreim vannak. Összeállt a bandád. Ma délután kettőre be tudsz jönni, hogy bemutatkozzatok? - Ilyen gyorsan? Ezek aztán nem vesztegetik az időt. 
- Persze, ott leszek.
- Remek! Várunk. - lelkendezik, majd leteszi. Üres tekintettel bámulom a telefonom. Mi folyik körülöttem? 

Miután már az összes holmim összepakolva állt a szobám közepén, úgy döntöttem körbejárom a dormot. A dolgok állása szerint talán utoljára tehetem.
Benézek a konyhába, ahol Key főzni szokott a csapatnak és akárhányszor megpróbálok lopni egy-egy falatot, rácsap a kezemre és kizavar. A nappaliba, ahol filmet szoktunk nézni és ahol videojátékokon öljük egymást.
A zeneszobához több emlék is fűződik, de most csak a szebbeket idézem fel. Mikor Jinki az új számát énekeltette fel velem, ami persze nem került be az új albumba, de a felvételt megtartotta. Key itt tanított a helyes angol kiejtésre, és még akkor is türelmes maradt mikor már ötször rontottam el ugyanazt a szót. Végigsimítok a zongorán. Jonghyun ezen játszott nekem, itt csókolt meg először. Akaratlanul is a számhoz nyúlok, ahogy eszembe jut. Nagyot nyelve megyek tovább.
A gardrób, ahol Minhoval elbújtunk, mikor összetörtük Key egyik körömlakkját. Mint mindig, gyorsan megtalált minket. Előle nincs menekvés. És néhanapján Jonghyunnal is ide jöttünk.
Benézek a fürdőbe, ahol Key minden nap a hajamat igazgatta, hogy álljon valahogy, és ahova néha Jonghyunnal is bezárkóztunk. Nagyot sóhajtva nézek az órára, és rájövök, hogy indulnom kell. Gyorsan felkapom a cipőm és elindulok az SM-hez.

4. rész

Reggel mire felébredtem, a többiek már nem voltak otthon, így szabadon mászkálhattam a lakásban. A lábam már jobban volt, de ezt ők nem tudhatták meg.
Ez a nap is unalmasan telik. Megint filmet nézek és a telefonomon játszom. Bármi jó, csak ne kelljen gondolkodnom. Este mikor a fiúk hazaérnek, már teljes létszámmal, inkább kihasználom, az előző éjszakai álmatlanságom egyetlen előnyét és elalszom. Nem akarom hallani még a hangját se. Félálomban még hallom, hogy Key bejön a szobámba és megnézi, mi van velem, aztán képszakadás.

*

Pakolászásra ébredek. Key kutakodik a szekrényemben, és akármilyen csendes is próbál lenni, nagyon nem megy neki.
- Mit keresel? - kérdezem álmosan. Ő ijedtében ugrik egyet, majd megfordul.
- Jaj, ne haragudj Minnie, felébresztettelek? - Még jó, hogy felébresztettél, jó hogy nem légkalapáccsal ostromlod a szekrényt!
- Nem, mit keresel? - láthatóan megnyugodott és mosolyogva jön közelebb.
- Tudod, nemrég kölcsön adtam azt a virág-mintás pólómat. Nem tudod, merre lehet?
- De, azt hiszem a szekrény bal oldalán a nadrágok alatt. - mondom, miközben próbálom belőni, hova is irányítom. Úgy tűnik jó helyre, mert diadalmasan emeli a feje fölé a keresett ruhadarabot.
- Megtaláltam! Köszi Minnie! - vigyorog rám.
- Ne segítsek pakolni?
- Nem, dehogyis, neked pihenned kell, hogy minél előbb utánunk jöhess. - és még mindig mosolyogva vágtázik ki a szobámból. Bűntudatosan vizsgálom a bokámat, aminek már szinte semmi baja.
- Szegény Key. - sóhajtom, majd visszarogyok a párnáimra.

*

Mire a fiúk összepakoltak, egy örökkévalóság volt. Azalatt a menedzser velem beszélgetett és szidta a lassú fajtájukat néhány kevésbé szalonképes jelzővel illetve őket. Mikor már minden kész volt, a srácok bejöttek elköszönni. Minho és Jinki is megöleltek és sürgettek, hogy minél előbb gyógyuljak meg, aztán Key fogott satuba és a többieknek megint le kellett hámozni rólam, de addigra már meg kellett fogadnom, hogy vigyázni fogok magamra, eszem rendesen, és nem felejtek el levegőt venni… 

Jonghyun csak beintett az ajtóból, aztán el is indult a bejárat felé. Majd nagy nehezen mind elindultak. Esti géppel mennek, hogy időben ott legyenek az első koncerten. Késő van már, ezért lefekszem, holnap nehéz napom lesz. Első utam az ügynökséghez lesz.

*

Miután megfürödtem, rendbe hoztam a fejemen sörényként álló hajam, és megreggeliztem, ahogy azt drága Key umma megparancsolta, elindultam az SM épületébe. Reménykedtem, hogy bent találom az igazgatót, így rögtön az irodájához mentem. Szerencsém van, szinte azonnal fogad, így minél előbb túl lehetek rajta. Bekopogok.
- Gyere csak be! - szól ki az igazgató, én pedig nagyot nyelve lépek az irodába és odaállok az asztalához, vele szemben. - Szia Taemin! Valami baj van? - kérdezi.
Jobb, ha egyenesen a közepébe vágok.
- Uram, ki akarok lépni a SHINee-ból!

3. rész

Reggel Key ébresztett. Hozott nekem reggelit, belém diktálta a gyógyszereim és ellenőrizte, hogy minden rendben van-e velem. A fiúk alig tudták elrángatni mellőlem, mivel interjúra kellett menniük és már így is késésben voltak. Végül beadta a derekát és elindultak. A bokámat mintha folyamatosan kalapáccsal ütnék. Még a gyógyszerek se képesek teljesen elmulasztani a fájdalmat, de ami még jobban fáj, hogy Jonghyun még csak meg sem kérdezte, hogy hogy vagyok, élek-e még. Persze ez nem olyan nagy sérülés, amibe belehalhatna az ember, de legalább egy sms-t küldhetne, vagy valami. Hogy eltereljem a
gondolataim, inkább elindítottam egy horror filmet. Semmi romantika, jó sok félelem. Ez kell most nekem. Talán alábecsültem a gyógyszereket. Alig jártam a film felénél, mikor elhomályosodott a világ és akármennyire is próbáltam ébren maradni, azonnal elnyomott az álom.

Este ébredtem fel. Lentről zajt hallottam, a fiúk már hazaértek. A tévé is ki van kapcsolva, én pedig betakarva, ez bizonyítja, hogy Key is járt erre. A lábamban újra érzem a lüktető fájdalmat, de ahogy a szemem a piruláimra téved, elhatározom, hogy én többet ugyan be nem veszem ezeket. Inkább fájjon a bokám, mint hogy egész nap kiütve legyek. Megpróbálok hallgatózni. Mintha veszekednének... És ekkor egy fájdalmasan ismerős hangot hallok. Jonghyun. Megpróbálom megérteni, mit mondanak, de a hallgatózás jobban megy, ha mozgásképes az ember. Így csak elmosódottan hallom őket, de legtöbbet Key és Jonghyun hangját. Miután percekig hegyezem a fülem és még mindig nem értek semmit, úgy döntök, közelebb megyek a hang forrásához. De mikor megmozdítom a bokám, nyilvánvalóvá válik, hogy lehetetlen vállalkozás, így újra a fájdalomcsillapítókra nézek. Ha már nem értem mit mondanak, jobb, ha nem is hallom őket.
-Most utoljára.- motyogom magamnak, majd gyorsan beveszem az esti adagom és kényelmesen elhelyezkedve elhatározom, hogy aludni fogok. Nem kell sokáig várnom, mire már mély álomba merülök.

*

- Ohh Jong! - nyűszítek fel alatta. Megérti a célzást és lassít a tempón, közben a nyakamat csókolgatja.
- Imádlak Minnie... - mormolja a fülembe. Egyenesen a szemembe néz, így tisztán látom a vágyat elhomályosult szemeiben, és látok benne mást is… szerelmet. Mohón csókol, én pedig csak arra tudok gondolni, hogy ez a pillanat örökké tartson. Persze ezúttal se válhat valóra a kívánságom. A csodálatos pillanatnak a telefonom csörgése vet véget, minek köszönhetően azonnal felébredek. Idegesen nyúlok a telefonért.
Üzenetet kaptam anyától, azt kérdezi, hogy vagyok. Biztos a menedzser hívta fel. De most a legkevésbé se tudok ezzel foglalkozni...
- Fenébe! Rohadt é… let… be! - még mindig zihálva püfölöm a párnámat. - Hogy álmodhatsz ilyet te idióta? Itt hagyott. Egy nőért! Nem álmodhatsz ilyet! - szidom magam, még mindig szerencsétlen párnát verve, majd tehetetlenül zuhanok hanyatt az ágyon. Lassan a pulzusom is helyreáll. Mikor úgy érzem, már ura vagyok magamnak, felülök és lassan leteszem a lábam a földre. Felállok és meglepve tapasztalom, hogy ha bicegve is, de tudok járni, nagyobb fájdalom nélkül. Hihetetlen. Két nap múlva indulnánk a turnéra, talán én is mehetek. El kell mondanom Keynek, de előbb megmosakszom. Egy rövid üzenetben megnyugtatom anyát, majd amilyen gyorsan tudok, eljutok a fürdőig és lezuhanyzom. Mikor kijövök, hirtelen belém villan a felismerés, amitől a mosolyom azonnal leolvad az arcomról. A turnén hónapokig össze leszek zárva Jonghyunnal. Ha így viselkedünk, se mi, se a többiek nem fogják bírni. Meg kell beszélnünk. Key azt tervezte, hogy az utolsó napokra hazaparancsolja, így gondolom, itt van. Beszélek vele. Ez nem mehet így tovább.
Kisomfordálok a folyosóra és azon gondolkodom, merre keressem, mikor zongora hangját hallom a zeneszobából. Ez csak ő lehet. Hiába érzek úgy, ahogy, mikor meghallom, hogy zongorázik, öntudatlanul is elmosolyodom. Megrázom a fejem, mielőtt még elmerengenék az emlékeken. Összeszedem magam és elindulok a hang irányába. Már az ajtónál állok, összeszedem a bátorságom, hogy bemenjek, de a kezem megfagy a kilincsen. Nem csak zongoraszó hallatszik ki, hanem nevetés is. Jonghyun nevetése…és egy nőé…Seohee nevetése. Együtt nevetnek. A szívem összefacsarodik és mozdulatlanul állok. A testem nem engedelmeskedik. El kell mennem, de minden erő elszállt a tagjaimból. Nem tudom, mióta állhatok itt szoborrá dermedve, mikor Key hangja zökkent ki a sokkos állapotból. Erre jön. És pipa. Ettől végre megindulnak a lábaim. Gyorsan odabicegek a fordulóig és elbújok a fal mögött, épp mikor Key feltűnik a túloldalon. El kéne mennem, vissza a szobámba, de nem tudok. Nem mellesleg kíváncsi vagyok, Keynek mi baja, így óvatosan kileskelődöm a fal mögül. Ő épp akkor tépi fel a zeneszoba ajtaját és dörren rá Jonghyunra, mit sem törődve Seoheeval.
- Elnézést a zavarásért Jong, de tudod Taemin rosszul van és…- ekkor hirtelen észrevesz. Egy pillanatra meglepettség, aztán szomorúság fut át az arcán, majd azzal a tekintettel fordul vissza Jonghyun felé, amit akárhányszor meglátunk, legszívesebben sírva menekülnénk szobánkba Key haragja elől. De most, ahelyett, amit valószínűleg mondani akart volna, csak morogva befejezi a mondatot - …pihennie kell! – aztán becsapja az ajtót és odajön hozzám. Letörli a könnyeimet. Észre se vettem, hogy sírok. Szó nélkül kísér vissza a szobámba, ott átölel és megvárja amíg megnyugszom. Mikor jobban vagyok, betakar és megkérdezi szükségem van-e valamire.
Jonghyunra...
De ezt nem mondhatom neki, így inkább csak megnyugtatom, hogy jól vagyok. Még ott áll és néz egy darabig, nem tudja, mit mondjon, bár nincs is mit mondani. Én se tudnék. Miután ő is erre a következtetésre jut, inkább nem is húzza tovább az időt.
- Jó éjt Taemin! - és ki is megy, otthagyva engem a sötét gondolataimmal és a többszörösen is földbe tiport szívemmel. Fáradt és szomorú vagyok, így ahelyett, hogy magamban rágódnék itt a sötétben, inkább alszom.

*

Key hangjára ébredek. Úgy látszik ennél jobb ébresztő nem is létezik. Még mindig éjszaka van. Ilyenkor vajon ki húzta fel? Most közvetlenül a szobám elől hallom a hangját. Jonghyunnal veszekszik és most minden szavát hallom, hiába próbálja suttogásra halkítani, a harag nem engedi. 

- Nem mehetsz! Holnap interjúnk van! Még ha más miatt nem is vagy hajlandó normálisan viselkedni, legalább a munkádat komolyan vehetnéd! 

- Majd megyek Seohee lakásáról, ott leszek, hagyj már békén! - Jonghyun halkan beszél, de az ő szavaiból is ugyanúgy süt a harag, mint Key-éből. 

- Kim Jonghyun. Mialatt veled voltam sok mindent megtapasztaltam a jobbik feledből, de soha nem gondoltam volna, hogy ekkora fasz vagy! - ettől a hangsúlytól minden normális ember már világgá szaladt volna. - Most pedig fogd be a pofád és húzz innen, amíg szépen mondom! 

Jonghyunnak se kellett több, már megy is. Hiába, Key-t veszélyes feldühíteni. Pár pillanat múlva nyílik a szobám ajtaja és ő kukucskál be a résen. Mivel már eléggé ismerem, ahhoz, hogy tudjam, hogy ezt csinálja, már neki háttal fordulva fekszem, így csak az árnyékát látom a szemközti falon. Egy ideig tanulmányozva figyel, vajon alszom-e, mikor megjelenik mellette még egy fej. 

-Mi történt?- Minho, aki persze megint nem érti a legalapvetőbb dolgokat, így még az is csoda, hogy nem ordítva rohan be a szobámba, dobolva, egy trombitával... 

- Psssszt! - Key azonnal rá is szól. – Meg ne hallja!
Majd becsukják az ajtót és még hallom, ahogy távolodóban mesélni kezd Minhonak. 

Én pedig mozdulatlanul fekszem, patakzó könnyekkel és csak bámulok bele a sötétségbe. 

Jonghyun itt hagyott, egyáltalán nem érdekelem, a barátaim titkolóznak és megjátszák magukat előttem. Ezt akarom még csinálni éveken át? Hazudni a barátaimnak és önmagamnak, úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben tudom, hogy ők ugyanezt teszik? Így akarok élni? 

Nem…én ezt nem akarom...

2. rész

Megint egyedül ülök a szobámban, ahogy már napok óta és csak bámulom a régi koncertfelvételeket. Sírni már nem vagyok képes, a könnyeim elfogytak. Enni se lenne kedvem, ha Key nem tukmálná belém minden nap azt a kajamennyiséget, amit megfelelőnek ítél. A többiek próbáltak kirángatni a szobából, de ez még az én Key ummámnak se sikerült. Így napok óta tépelődöm magamban, mióta Jonghyun megjelent egy lánnyal és bejelentette, hogy a barátnője és együtt járnak. Seohee egy nagyon szép, fiatal lány, hosszú, göndör, barna hajjal és gyönyörű mosollyal. Igazán szimpatikusnak találtam volna, ha nem épp a szerelmem nyakában csimpaszkodik. Az én szerelmem… Abban a pillanatban rá kellett döbbennem, hogy Jonghyun többé nem az enyém. Elment. El akart menni és én nem tehettem semmit, hogy megállítsam. Engem pedig ott hagyott darabokra tört szívvel...
Azóta nem sűrűn van itthon. Szinte teljesen átköltözött Seohee lakásába. Onnan jár próbákra, fellépésekre és interjúkra. Velem érzéketlen és hideg. Máskor észre sem vesz. A többiek pedig csak tehetetlenül nézik a szenvedésem.
Nagy nehezen kikapcsolom a gépet és felállok. Akármilyen jó is egyedül, nem hagyhatom, hogy a többiek tovább aggódjanak és lássák a nyomorom. Bemegyek a fürdőbe és lezuhanyzom, hogy egy kis életet varázsoljak elzsibbadt testembe és megmosom a hajam, mert a hossza miatt fél nap se kell, mire szénaboglyával a fejemen rohangálhatok. Utálom a hosszú hajat…
Mikor végre frissen, felöltözve és aránylag jó állapotban belépek a nappaliba, három barátom döbbenten mered rám a kanapéról, ahol épp valami vígjátékot néznek. Meglepettségük nem tart sokáig, azonnal elvigyorodnak és helyet csinálnak nekem maguk között.
- Hát végre téged is látni! – ölel át vigyorogva Jinki, ahogy lehuppanok mellé a kanapéra.
- Határozottan állítom, hogy jobban áll az a bárgyú vigyor, mint ez a világfájdalmas kép. – Minho játékosan belebokszol karomba és próbál felvidítani.
- Kérsz valamit? Mit szeretnél enni? Azonnal csinálom, csak mondd, meg mit szeretnél! - és a jó öreg Key. Muszáj elmosolyodnom. Hálás vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.
- Chips jó lesz. - nyúlok az asztalon lévő tálért. – Filmezéshez úgyis tökéletes.
Mikor végre Key is megnyugodott és visszaül a helyére, Minho mellé, -bár nem olyan közel, mint általában, hogy nekem ne essen rosszul- nézzük tovább a filmet. Még ha nevetnem nem is sikerül, néhány jeleneten jót vigyorgok és látom, hogy ez megnyugtatja kicsit a többieket. Miután vége a filmnek elvonulunk aludni, hiszen holnap táncpróbánk lesz.
Nemsokára turnéra indulunk és néhány koreográfiát még el se kezdtünk. Táncpróba, ahol ott lesz Jonghyun...

*

Másnap már vagy egy órája az új lépéseket vesszük, mikor végre befut az elveszett énekesünk is. A koreográfus csak int, hogy folytassuk és elindul, hogy letépje a fejét a késésért. Csak a tükörből figyelem, ahogy Jonghyun végre letapad a mobilja képernyőjéről és bocsánatot kér, aztán elkezd átöltözni. Ahogy elkezdi levenni a felsőjét, kiszárad a szám és hirtelen sokkal melegebbnek érzem a szobát. Eszembe jut mikor rajtam ülve tette ugyanezt és én hogy fedeztem fel kezeimmel azt a csodálatosan kidolgozott hasat, ahogy hozzám préselődött mikor… A gondolataim elkalandoznak és nem figyelek a lépéseimre, így végül a földön kötök ki fájó, liluló bokával. A többiek azonnal odarohannak, még Jonghyun is jönne, ha Key nem parancsolja el a menedzserért. 
- Jól vagy Taemin? - kérdezi aggodalmasan Key.
- Igen… de azt hiszem… kificamodott... - normális hangok helyett csak nyöszörgést sikerül kipréselnem a torkomon. Tényleg nagyon fáj. Közben a menedzser is befut.
- Jól vagy? Ez elég csúnyának tűnik. – mondja a lábam tanulmányozva. - Azonnal beviszlek a kórházba. Ki jön velünk fiúk? Mind nem férünk be a kocsimba és amúgy sem kéne az egész bagázsnak ott lenni.- kérdőn pillant körbe és várja a jelentkezőket, és a várható felháborodást, de az utóbbi elmarad.
- Én megyek! - mondja azonnal Key és már fel is kap, hogy levigyen a kocsiba. Nem nézek Jonghyunra. Ez is miatta van.

*

Miután megröntgenezték a bokám épp az eredményekre várunk, mikor az orvos visszaér, kezében a leletekkel.
- Elég csúnyán megsérült a lábad. Egyhamar biztos nem táncolhatsz. - tanulmányozza a papírokat.
- Néhány nap múlva indulnak turnéra. Ha nem táncol, akkor mehet? - a menedzser máris a legfontosabb dologgal törődik. Jellemző… Key arcára is kiülnek ezek a gondolatok, de nyilvánvalóan minket is foglalkoztat a kérdés, így csak várjuk az orvos válaszát.
- Nem erőltetheti meg, mert abból sokkal nagyobb baj is lehet, és maradandó sérülésekkel járhat.

Miután fél órán át nyúzták az orvost, Key és a menedzser elérték, hogy ha addigra rá tudok állni a lábamra, akkor mehetek, különben maximum utánuk utazom, ha olyan állapotban leszek. Addig is fekvésre és Key túlzott gondoskodására vagyok ítélve…Remek!

Mikor hazaérünk a többiek már ott vannak, kivéve Jonghyunt. Ahogy belépünk, -jobban mondva Key belép, velem a karjában, mivel nem volt hajlandó letenni még addig sem, amíg a bejárattól elérek a szobámig- azonnal körbeugrálnak és kérdezősködnek, hogy mi volt. Nekem amit mondanak csak egy nagy maszlagnak tűnik, értelmetlen hablatyolásnak, mivel a fájdalomcsillapítóktól kába vagyok, így jelzésképpen behunyom a szemem, amit Key azonnal megért és leállítja őket.
- Fáradt, nehéz napja volt, hagyjuk aludni! - ezzel el is indul a szobám felé, ahol lefektet az ágyra és én már alszom is.

1. rész

„Lopott pillantások, rejtett mosolyok, futó érintések, titkos találkozások, és mit sem sejtő barátok. Egy ideig ebből állt a kapcsolatunk Jonghyunnal, miután felfedeztük az egymás iránt táplált érzéseinket. Naponta többször rohantunk el sürgős elintéznivalókra hivatkozva, bezárkóztunk a zeneszobába „gyakorolni”, otthon felejtettük az edző ruhánkat, a telefonunkat, és persze mindig egyszerre. Ezek a dolgok gyorsan feltűntek a banda többi tagjának, de mi úgy tettünk, mintha észre se vennénk, és folytattuk, ahogy addig. Amíg a többiek meg nem unták a titkolózást és ránk nem uszították a lehető legfélelmetesebb fegyvert, amit el lehet képzelni…Kim Kibumot.
Ezért SHINee ummája egy nap leültetett minket a kanapéra és addig nem engedett el, amíg el nem mondtuk az igazat. Persze Key pont ugyanúgy reagált, ahogy azt elképzeltük. Kijelentette, hogy Jonghyun liliomtipró perverz, aki megrontotta az ő ártatlan fiacskáját. Majd egy órás prédikáció és hiszti után Jinkinek végre sikerült lecsillapítani a mi ingerült dívánkat és elérte, hogy megbékéljen a helyzettel, sőt még áldását is adta ránk. Ami már csodának tekinthető fordulat, hogy hajlandó volt helyet cserélni velem, hogy Jonghyunnal egy szobában lehessünk. A nehezebb ügy Minho volt. Tudtam, hogy már régóta szerelmes belém, de úgy gondoltam legjobb, ha úgy teszek, mintha észre se venném. Csak rontottam volna a helyzeten. Láttam az arcán, hogy bántja a dolog, de nem szólt semmit, inkább csak gratulált és még Key leállításában is segédkezett.
Ezek után Jonghyunnak és nekem nem kellett titkolóznunk a barátaink előtt és idővel már Minho mellett is ugyanúgy viselkedhettünk, hiszen láthatóan alakult köztük valami Key-jel mióta szobatársak lettek. Így boldogok voltunk mind. De ezek az idők már elmúltak. A rózsaszín felhők hamar elszálltak és nekem nem maradt más, csak az engem körülvevő, átláthatatlan köd….”