20. rész /VÉGE/

- Sziasztok! - köszönök, mikor belépek a táncterembe.
- Szia! - köszön vissza mindenki.
A szemem azonnal megakad a terem másik végén ülő Jonghyunon, aki épp Minhoval tárgyalja ki a tegnapi meccset. Sóhajtva szakítom el a tekintetem tőle és indulok a többiekhez.
Már egy hete, hogy szakítottunk, és többnyire igyekszünk kerülni egymást.
- Nemsokára vége. - ül le mellém Key.
- Igen. - mosolyodom el szomorúan.
Hamarosan a SHINee és az A.N.Jell útjai külön válnak.
-Gyerünk srácok!- szól ránk a koreográfus, mert már vagy fél órája táncolnunk kéne.

*

 Hulla fáradtan esem be az ágyamba.
- Hyuuung… - nyüszít Chin a szoba túloldalán. - Nem érzem a lábaim...
- Nyugi... Hidd el, holnap inkább azt fogod kívánni, bárcsak ne éreznéd őket. - motyogom félálomban, mire fájdalmasan felnyög.

*

Álmosan nyomom ki az ébresztőt, aztán nagy nehezen kikászálódom az ágyból és kivánszorgok a konyhába. Ott Dakho épp a reggelit készíti, Hyunki pedig az asztaltól figyeli minden mozdulatát.
Olyan édesek. Ahogy figyelem őket elönt a féltékenység és a fájdalom, de ezeket gyorsan elhessegetem és mosolyogva köszönök nekik.
- Jó reggelt! - ülök le Hyunki mellé.
- Reggelt! - köszönnek ők is.
- Ma lesz az utolsó fellépés, adjunk bele mindent! - mondom nekik már teli szájjal.
- Tényleg. Azért furcsa lesz… a SHINee nélkül. - mondja Dakho.
- Igen. Már jó összeszoktunk. - helyesel Hyunki.
- Igen. - sóhajtom, majd a rántottámnak szentelem az összes figyelmemet.

*

Reggeli után azonnal indulunk a felvételre. Ahogy odaérünk, elkezdenek nyúzni a stylistok, a sminkesek és a fodrászok.
Mire mindannyian készen állunk, már alig van idő kezdésig. Jinki még odaint bennünket magához.
Mikor minden A.N.Jell és SHINee tag ott van, nekikezd.
- Hát fiúk, ez a nap is eljött. Az utolsó közös fellépésünk, legalábbis egyelőre, mert nagyon reméljük, hogy lesznek még bőven. Na, hogy ne is húzzam tovább az időt és ne is bőgjem el magam… Nagyon jó volt veletek dolgozni. Bevallom, az elején kizárólag Taemin miatt örültem, de idővel rájöttem, hogy mind különlegesek vagytok, és jó barátai a mi régi kis maknaenknak, aki időközben felnőtt és már attól félek, talán jobb vezető, mint én. - nevet vele mindenki. - Szóval… - köszörüli meg a torkát. - Sok sikert szeretnénk kívánni a karrieretekhez, hogy minél magasabbra jussatok és megismerhesse a világ ezt a csodálatos bandát. – mosolyog elérzékenyülten. - És hogy a végét illően zárjam… Everybody chicken! - erre mindenkiből kitör a nevetés.
Mit is vártam én Jinkitől… Még hogy jobb vezető lennék nála? Ki van zárva...
Idegesen vonulunk fel a színpadra. Igyekszem minden pillanatát kiévezni, és úgy veszem észre, a többiek is így vannak vele. Próbálom megjegyezni minden mosolyukat, minden egyes mozdulatukat és hangjukat.
Végül a rajongók tapsviharától kísérve, könnyes szemmel vonulunk le, és a színpad mögött egymás nyakába borulunk.

*

Fellépés után visszamegyünk az SM épületébe, hogy egyeztessünk a menedzserekkel és nekik is megköszönjük a sok fáradozást.
Épp az egyik tárgyalóteremben várunk, mikor Key odahív magához. Egy ideje már hezitált ezen, láttam rajta, szóval megkönnyebbültem, hogy végre elmondja, amit szeretne.
- Mi a baj? - lépek oda mellé, mire ő megfogja a vállamat és komolyan a szemembe néz.
- Nem kell elmenned. - kezdi elszántan. - Megbeszéljük a menedzserrel, és az igazgatót is biztos rá lehet venni valahogy, hogy visszaléphess hozzánk.
- Key… - sóhajtom. - Sajnálom, de ez nem fog menni.
- Miért nem? - kérdezi a könnyeivel küszködve.
Tényleg csábító gondolat, hogy újra a SHINee tagja legyek, de egyszer már elárultam a bandámat… még egyszer nem követem el ezt a hibát.
- Kibum… nézz rájuk! - intek a sarokban gubbasztó A.N.Jell tagok felé. - Szükségük van rám...
- Nekünk is. - suttogja.
- Egyszer hagytam ott őket egy bevásárlóközpontban tíz percre, és utána órákig kereshettem őket, mert eltévedtek. - mondom, mire egy gyenge nevetést hallat. - Nem hagyhatom cserben őket. - mondom már komolyan, amire csak bólint és elmosolyodik.
- Tényleg felnőttél... Hiányozni fogsz! - szipogja és átölel. - Nagyon.
- Te is nekem… Umma. - mondom mosolyogva, mire felnevet, és még erősebben szorít magához.
Miután a legnehezebb búcsúzkodást letudtuk, mindenki visszatemetkezik a saját gondolataiba és így várakozunk tovább.
Jonghyun a szoba túlsó végén ül és a telefonján játszik.
Mennyire fogsz nekem hiányozni, te kocka…
Hirtelen kivágódik a terem ajtaja és az igazgató ront be rajta, mögötte a két menedzserrel.
- Fiúk, mivel nincs sok időm, így azonnal a közepébe vágnék. - mondja, miközben ellenőrzi a karóráját. - Nos, végeztünk egy kis közvélemény kutatást a rajongók között. Nagyon úgy tűnik, hogy hallani se akarnak az A.N.Jellről, vagy a SHINee-ról külön. A döntő többség arra voksol, hogy együtt vagytok a legjobbak. És hát… a közönség szava döntő.
Mi itt már szédülünk a sok információtól, amik még el se jutottak a tudatunkig, de az igazgatót ez cseppet sem zavarja.
- Tehát. A.N.Jell turné lefújva, a közös turnétok előkészületeit most kezdjük. Ezentúl társbandák lesztek. Mivel a legtöbb időt együtt töltitek ezentúl, összeköltöztök egy nagyobb lakásba. A cím itt van, kezdhettek pakolni! - rak le pár papírlapot az asztalra. - Nekem most rohannom kell. Remélem, nektek ez így elfogadható. Mindent bele! - és ki is viharzik a menedzserekkel a sarkában.
Mi lassan felfogjuk a dolgokat, de én nem tudok megmozdulni.
A sokkból Key ránt ki, aki nevetve ugrik a nyakamba.
Ekkor hirtelen minden puzzle darabka a helyére kerül.
Amint felfogom, mi történt megpördülök és a tekintetem azonnal egybeolvad Jonghyunéval. A szája lassan mosolyra húzódik ahogy engem figyel és a szemébe könnyek gyűlnek.
- Khm… Srácok, azt hiszem nekünk sürgős dolgunk van valahol máshol. - mondja Jinki a többieknek.
- Igen! - kiált fel Key. - Ideje rendet tanulni! - hallom még a távolodó morgásokat, de nem figyelek rájuk. Számomra most minden megszűnt a csodálatos kiskutyaszemek gazdáján kívül.
Mikor csapódik az ajtó, egy pillanat alatt ott terem előttem, magához ránt és azonnal megcsókol.
A könnyeim folyni kezdenek és érzem, hogy ő is sír.
Mikor levegőhiány miatt kénytelenek vagyunk elválni, felkap és megpörget, majd újra megcsókol és magához szorít.
- Szeretlek Taemin! - mondja a szemembe nézve.
- Szeretlek Jonghyun! - mondom ugyanúgy. Mosolyogva figyelem az arcát.
Az elmúlt hónapok alatt megjártam miatta a Poklot, többször is, de újra és újra felhúzott, és most ismét a Mennyben érzem magam.
Mintha csak olvasna a gondolataimban, egy csókot nyom a homlokomra, majd az ajkamra suttogja, mielőtt ismét birtokba venné.
- Soha többé nem hagylak lezuhanni Angyalom!

VÉGE

Hát... Szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvasta a történetet.

Újra meghoztátok a kedvem az íráshoz, amit remélhetőleg majd el is kezdek/folytatok, nemsokára.

Nos, akkor ezer hála minden kommentért és véleményért, és remélem majd oszthatom még meg veletek pár írásomat a jövőben. :)

Azt azért még megköszönném, ha írnátok egy pár szavas összefoglaló véleményt, hogy tudjam, mi tetszett, és mi nem :)

Most, hogy a nagymestert kövessem...
Everybody Chicken!

19. rész

Egy ideig így fekszünk egymás karjaiban, mikor az órára nézek.
- Fel kéne öltöznünk. - mondom neki.
- Maradjunk még! - motyogja és bebújik a takaró alá.
- Tudod, ez Chin szobája is és nem szeretném, ha ilyesmit látna. Fiatal még hozzá. - húzom ki a takaró alól.
- Ha jól emlékszem régen fel voltál háborodva, amiért gyerekként kezeltünk és nem akartunk ilyen dolgokba bevonni. - vigyorog rám.
- Hát… már megértem. - mosolygok, majd egy gyors csókot lehelek a szájára. - Menjünk!
- Jól van. - sóhajtja, majd kimászik az ágyból és segít nekem felállni.
- Au… - alig bírok megállni a lábamon, amin ő csak vigyorog, így az első kezembe akadó párnával fejbe vágom.

Elmegyünk lezuhanyozni, aztán pedig visszabújunk az ágyamba. Fogom a laptopom, az ölünkbe rakom és elkezdek keresgélni a filmjeim között.
- Horror… horror… horror… sci-fi… horror, sci-fi, horror… és nézd csak! Horror!- sorolja mellettem Jonghyun, ahogy nézem át a mappákat.
Végül úgy döntünk, internetről keresünk valamit és meg is állapodunk abban a filmben, amit Key választott, mikor áthívta a bandát hozzájuk. Ugyanis, mint kiderült, egyikünk se látott belőle pár percnél többet, mert a másikkal voltunk elfoglalva.
Összebújva kezdjük nézni.
- Ideje volt. - szólal meg Key az ajtóban, mire mindketten megugrunk. - Ezt a szenvedést, amit ti ketten itt műveltetek. - sóhajtja fejcsóválva, de a mosolyt nem sikerül elrejtenie. Mögötte beleskelődik Minho is.
- Halleluja! Végre! - öleli át Key-t. Közben befut Jinki is, aki csak mosolyogva bólint és tovább is áll. Meglátom a leskelődő Chint, mellette a vigyorgó Dakhoval. Magánélet?!
- Most ide is gratulálhatunk? - jelenik meg Shou is. Dakho mögé is megérkezik Hyunki.
- Ha rajtam múlik… - mondja Jonghyun, majd rám néz, mire én csak mosolyogva bólintok.
- Szuper! - csillannak fel Chin szemei.
- Lassan úgy érzem, belecsöppentem Hyunki egyik szappanoperájába... - mondja Daehyun, de azért ő is mosolyog. Aztán Key kitessékel mindenkit, így újra kettesben maradhatunk.

*

Ezek után az események felgyorsulnak. Fellépés fellépés hátán, aztán interjú, autogramosztás, fotózás, forgatás…. és így tovább. Mivel általában együtt van a két banda, és legtöbbször nap végére egy kiskanalat felemelni se marad erőnk, többnyire abban a dormban alszunk mind, amelyik épp akkor közelebb van. Ezt persze nem bánom, így többet lehetek Jonghyunnal.
Egy idő után viszont egyre több a külön fellépés. A közös időszak lassan lejár. Nemsokára új klipet kell forgatnunk.
Olyan boldog voltam, hogy nem is gondoltam végig. A két banda hamarosan elválik egymástól és saját fellépéseink lesznek.
Hogy akkor mi lesz? Fogalmam sincs…

*

Épp a táncteremben próbálunk, mikor a menedzserünk vágtázik be az ajtón.
- A.N.Jell! Gyertek velem! - mondja, mi pedig már eléggé kiismertük ahhoz, hogy azonnal utána sprinteljünk, különben az életben nem érjük utol.
Az egyik tárgyalóterembe vezet minket, ahol az asztal terítve van papírokkal.
- Srácok, íme a turnétok adatai. - mondja száz wattos mosollyal.
- Turné? - nézünk rá hitetlenkedve.
- A rajongók imádnak titeket. Szóval, igen. Turné! - hitetlenkedve nevetünk fel és borulunk egymás nyakába. Bár én már átéltem ezt, most is ugyanolyan örömmel tölt el, mint először… habár, ehhez most nem kevés bánat is társul.
- Mi történt? - kérdezi Key, mikor visszaérünk.
- A.N.Jell turnéééé! - énekli nevetve Chin.
- Hogy? - ül fel Jonghyun.
- Úgy néz ki, turnéra megyünk. - mondom a szemébe nézve, amiben kétségbeesést látok.
- Fiúk! Táncra fel, egy, kettő! - szólal meg a koreográfus, mire mind elkezdjük a már berögzült koreográfiát.
Mikor végzünk, sehol nem látom Jonghyunt,. Aztán észreveszem, hogy Jinki az egyik öltöző felé int a fejével.
Némán bólintok, aztán bemegyek.
Tényleg ott van. A nyitott ablaknál áll és nézi az éjszakai tájat.
- Jong…
- Erre nem is gondoltam. - mondja még mindig háttal állva nekem.
- Tudom… én se. - vallom be, majd odalépek hozzá és én is a párkányra támaszkodom.
- Most mi lesz? - kérdezi rám se nézve.
- Én… nem tudom. - sóhajtom.
Egy ideig szótlanul állunk, közben egyre azon agyalok, hogy mi lenne a legjobb. De akárhogy nézem, mindenképpen a szakításnál lyukadok ki.
- Talán… - kezdi - Jobb lenne nekünk…
- Külön. - fejezem be, mire rám néz. A szemében könnyek csillognak, ahogy az enyémben is.
Szó nélkül magához húz és megcsókol. Szorosan ölel, mint aki soha nem akar elengedni.

18. rész

- Gyere be! - mondom miközben az éjjeliszekrényre csúsztatom a laptopot. Végre történik valami. Sose hittem, hogy egyszer megunom a horrorfilmeket, de ennél most bármi jobb.
- Szia! - Tévedtem…
- Szia! - köszönök a szobába belépő Jonghyunnak.
- Key küldött ellenőrizni, hogy élsz-e még.
- Értem. - Szóval Key küldte… 
- Hogy vagy? - kérdezi még mindig az ajtóban ácsorogva.
- Már kutya bajom, nyugodtan visszamehetsz. - mosolygok rá, nem túl hihetően, de most csak ennyire telik.
De nem megy el, hanem egyenesen felém jön és leül mellém az ágyra. A kezét a homlokomra teszi, amivel újra eléri, hogy legszívesebben kivessem magam az ablakon…
- Kicsit meleg vagy… - mondja elgondolkodva.
- Kicsit minden értelemben meleg vagyok... - próbálom kicsit oldani a feszültséget, – leginkább a magamét - és reménykedem benne, hogy ettől a kijelentéstől majd elmegy a kedve attól, hogy egy szobában tartózkodjon velem.
De ő csak elmosolyodik, és még közelebb csúszik hozzám.
- Neked nem kell visszamenned? - kérdezem, miközben az ellenkező irányba csúszom.
- Nem, szabadnapot kaptam. - mondja vigyorogva, aztán elkomolyodik. - Minnie... - ettől egész testemben megremegek. - Miért menekülsz előlem?
- Én… én nem… nem menekülök. - nyögöm ki nagy nehezen.
- Múltkor este is elfutottál. - húzódik még közelebb, mire én ismét eltávolodnék, csak már nincs hova. Ez a rohadt fal. 
- Te beszéltél össze-vissza. - mondom rá se nézve.
- Amit mondtam igaz. Szeretlek! - erre még jobban összeszorul a torkom.
- Az nem lehet... - suttogom. Az államnál fogva maga felé fordítja a fejem.
- Szeretlek! - mondja a szemembe nézve.
- Te Seoheet szereted. - mondom ki végre, egyenesen a szemébe, ami már hónapok óta marcangol belülről. Az arca megrándul.
- Nem. Én téged szeretlek. - mondja még mindig a szemembe nézve, majd letörli az alattomosan kiszökött könnycseppet az arcomról.
- Mi van Seoheeval? - kérdezem már folyó könnyekkel.
- Szakítottam vele. - erre nagyot dobban a szívem. - Mikor megtudtam, hogy kiléptél… egyszerűen nem bírtam már tovább. Annyira hiányoztál. - gördül le egy könnycsepp az ő arcán is.
- Te… elhagytál… érte… - nyögöm ki.
- Sajnálom. Én… úgy gondoltam így mindkettőnknek jobb lesz. Velem… ha velem maradsz nem lehet normális életed… Azt hittem idővel továbblépünk és normálisan élhetünk, de… nekem nem ment… aztán láttam, hogy neked se… Tudom, hogy baromságot csináltam, Taemin… Kérlek szépen… Kérlek, bocsáss meg! - már neki is patakzanak a könnyei.
Értetlenül bámulok rá. Minden miattam volt? Értem tette és ugyanúgy szenvedett, mint én. Az én érdekeimet nézte. Hirtelen minden haragom és fájdalmam semmivé lett.
- Idióta... - suttogom, majd éhesen kapok az ajkai után és ölelem magamhoz. Ő is görcsösen kapaszkodik belém, majd feldönt az ágyon.
Miközben ő a pizsamámat gombolgatja, én leveszem róla a pólóját. Rólam is lekerül a pizsamafelsőm és a mellkasomat kezdi csókolgatni, majd a hasamat és egyre lejjebb vándorol.
Lerántja a nadrágomat és minden figyelmeztetés nélkül a szájába vesz. Meglepetten nyögök fel, a takarót markolom. Mikor lenézek, találkozik a tekintetünk. Ekkor nem bírom tovább, felrántom és hosszasan csókolom, miközben az övét csatolom ki.
Mikor végre kihámozom a farmerjából, számmal végigjárom ugyanazt az útvonalat, amit ő rajtam, majd mikor leérek, végignyalok rajta, amire egy elégedett „Minnie” a válasz. Végül én is a számba veszem. A hajamba túr, így húz közelebb magához. Érzem, hogy már közel van. Nem sok kell. Erre felrántom a fejem, mire egy elégedetlen morgást kapok. Régen ő kínzott így engem, de azóta megváltoztak a dolgok.
Felkúszom rá és megcsókolom, miközben kezemmel kezdem kényeztetni, majd az utolsó pillanatban ismét abbahagyom, amit már nem tűr szó nélkül.
Hirtelen maga alá gyűr és a nyakamat veszi célba. Megszívja a bőrt, és érzem, hogy szép nyoma marad. Aztán a keze lejjebb kúszik és belém csúsztatja egy ujját, aztán még egyet.
Ekkor felemeli a fejét és mindentudóan elvigyorodik. Nem kell sokat agyalnom az okán.
Igen... nem volt senkim rajtad kívül, te címeres barom… 
Ennek viszont egy dologért nagyon nem örülök… most épp annyira fáj, mint legelőször. Jonghyun hiába óvatos, még így is rohadtul fáj.
- Bassza meg… - nyögök fel, mikor a negyedik ujját is megérzem.
- Sajnálom. - csókol meg.
Kis idő után, mikor elég tágnak talál, óvatosan belém hatol. Nyakára tapasztom a szám és fájdalmasan nyögök fel.
- Nyugi... - suttogja, majd lassan elkezd bennem mozogni. Az elején, hogy szépen fejezzem ki magam… kibaszottul fáj, de idővel, ahogy vártam, egyre jobb és jobb lesz. Pár perccel később már élvezettel nyögök alatta, miközben figyelem elhomályosult szemeit, és mosolyra húzódó ajkait.
- Gyorsabban...! - nyögöm, mire csak még jobban mosolyog és megrázza a fejét. Tévedtem… most is ő kínoz engem.
Végül, mikor egy hangosabbat nyögök, úgy dönt, megkegyelmez és gyorsít. Nem kell sok, mire egymás nevét nyögve elélvezünk.
Remegve fekszünk egymás mellett, aztán magához húz és szorosan átölel.
- Szeretlek! - mormolja a hajamba, miközben magunkra húzza a takarót.
- Én is szeretlek! - nézek fel rá.
A szemei látványosan elkerekednek. Tudom, hogy nem számított válaszra.
Arcán a meglepettség után olyan hihetetlen öröm jelenik, meg amit már rég nem láttam rajta. Magához szorít és a hátamat simogatja.
- Jonghyun… - kezdem, mire kicsit enyhít a szorításán.
- Tessék? - kérdezi aggodalmasan.
- Azt hiszem pár napig még beteg maradok…
- Miért? - kérdi szemöldökráncolva.
- Addigra talán már tudok járni. - mosolygok rá, mire kitör belőle a nevetés, mikor leesik neki is, hogy mire gondoltam és még közelebb húz magához, bár nem tudom ez hogy lehetséges.

17. rész

- Szia! - veszi ki a füléből a fülhallgatót, majd leteszi a laptopot. - Hát te?
- Szia... - mondom kicsit zavarodottan. - Én csak… őőő… nálam maradt Key fülhallgatója és… hát azt hoztam vissza. Hol vannak a többiek?
- Fotózásuk van. - Ilyenkor? Szegények.
- Veled meg mi történt? Esik? - teszi fel a roppant értelmes kérdést.
- Zuhanyoztam, csak előtte elfelejtettem levetkőzni. - forgatom a szemem. - Szerinted? Szakad az eső!
Erre csak elmosolyodik. Azzal a szívfacsaró mosolyával, amitől egy pillanat alatt pillangók jelennek meg a gyomromban.
- Hát… akkor… én ezt itt hagyom…- teszem le az asztalra a fülhallgatót. - Majd megmondanád Key-nek, hogy… - már indulnék kifelé, mikor hirtelen a falhoz préselve találom magam. Jonghyun azonnal betapasztja a számat a sajátjával, én pedig képtelen vagyok ellenállni.
Kis idő múlva áttér a nyakamra, így végre talán szóhoz juthatok.
- Ha... hagyd abba...! - kérem olyan hangosan, amennyire csak tőlem telik. Percekig állhatunk így, mire sikerül összeszednem minden erőmet, hogy ellökjem magamtól.
Még mindig a falnál állok, előttem Jonghyun, de már tisztes távolságban, ahhoz, hogy nagyjából képes legyek normálisan gondolkodni. Épp indulna felém újból, mikor a mellkasának támaszkodva eltolom magamtól.
- Miért… miért csinálod ezt? - kérdezem a padlót tanulmányozva, miközben próbálom visszatartani a könnyeimet.
- Mert szeretlek. - mondja, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
- Nem… - suttogom, inkább magamnak, mint neki.
- Szeretlek Taemin. - suttogja ő is.
- Nem! - kiabálok rá és teljes erőmből ellököm magamtól, majd kiviharzom az ajtón a zuhogó esőbe.

*

Késő este van már, az utcák szinte üresek. De még ha járna is erre valaki, az esőnek köszönhetően akkor se látná, hogy sírok. Meglátom a parkot és besétálok. Leülök egy padra és csak bámulom az esőt patakzó könnyekkel, amik egybeolvadnak az arcomon lecsorduló vízcseppekkel.
Egy idő után azt veszem észre, hogy az ég kezd világosodni. Ezek szerint órákat ültem itt kint. Lassan felállok és elindulok.
Mikor hazaérek, a többiek már - vagy még - alszanak.
Gyorsan beállok a zuhany alá és csak folyatom magamra a vizet. Mikor beosonok a szobába és befekszem az ágyba, a könnyeim még akkor is megállíthatatlanul folynak.

*

- Taemin. Hallod? Taemin!
Nehezen kinyitom a szemem és Dakho aggodalmas arcát látom magam előtt. A fejem és a torkom iszonyatosan fáj, és úgy érzem, majd megfagyok.
- Hmm? Mi az?- nyögöm ki.
- Te jó ég! Majdnem negyven fokos lázad van! Mi a fenét műveltél te tegnap este? Hol voltál? Jól vagy? - záporoztak a kérdések, de én nem sokat fogtam fel belőlük. Éreztem, hogy borogatást tesz a homlokomra, aztán elővette a telefonomat és hívott valakit. Mit művelsz te? De megszólalni nem volt erőm.
- Key hyung!... Igen, én vagyok… Taemin… Igen, beteg… Persze… Rendben… Jó.- aztán leteszi. - Key hyung azonnal jön. - Erre csak felnyögtem. Nincs elég bajom?
Kevesebb, mint negyed óra múlva valóban Key vágtázott be a szobába, teljes harci felszereléssel, ami úgy nézem, elfoglalt két táskát…
Azonnal lenyeletett velem néhány gyógyszert, Dakhot elküldte teát főzni, aztán plusz takarókért, és öt percenként méregette a lázam.
Mikor látja, hogy kicsit jobban vagyok, végre ő is kezd megnyugodni.
- Taemin, nagyon megijesztettél. - mondja miközben a borogatást cseréli a homlokomon. - Mégis mit csináltál?
- Eláztam. - köhögöm.
- Azért az a fülhallgató ráért volna. - mosolyodik el. - Jobban vagy kicsit?
- Igen. Köszönöm. - mosolygok már én is.
- Pár próbát muszáj lesz kihagynod. - mondja aggodalmasan.
- Tudom. - sóhajtom. De legalább addig se látom… Őt.

*

Ezután a napok ugyanúgy telnek. Key körülöttem ugrál, mint egy tyúkanyó, Dakho hasonlóan. Chin állandóan kérdezget, hogy jobban vagyok-e már és szükségem van-e valamire. A többiek pedig leginkább próbálnak hagyni pihenni.
Nemsokára már sokkal jobban vagyok, de Key még hőemelkedéssel se engedd ki az ágyból, így pihenésre vagyok ítélve.

*

Mire felébredek, a többiek már nincsenek itthon. Olyan unalmas így feküdni. Arra emlékeztet, mikor a bokám sérült meg…

Mivel jobb ötletem nincs, fogom a laptopom és elindítok rajta egy horrorfilmet… aztán még egyet… és még egyet.
Már a negyedik film felénél járok, mikor kopognak a szoba ajtaján.

- Gyere be! - mondom miközben az éjjeliszekrényre csúsztatom a laptopot. Végre történik valami. Sose hittem, hogy egyszer megunom a horrorfilmeket, de ennél most bármi jobb.

- Szia! - Tévedtem…

16. rész

Szerencsére mára szabadnapot kaptunk. A fellépésre csak holnap kezdjük a próbákat, így ma legalább nem látom Jonghyunt.
Kivánszorgok a konyhába, ahol Dakho már a reggelit készíti. Ahogy leülök, észreveszem, hogy aggodalmasan méreget.
- Mi az? - kérdezem szemöldökráncolva. Még fáradt vagyok…
- ... Talán meg kéne beszélnetek. - mondja kis hezitálás után.
- Mi? - Mi a fenéről beszél nekem itt korán reggel? 
- Jonghyunnal. - Áhh…
- Miből gondolod, hogy a beszélgetés bármit megold?
- Látom, hogyan néztek egymásra és, hogy mindkettőtöknek kínszenvedés nap mint nap találkozni. Ez így senkinek nem jó. - mondja. Látom rajta, hogy tényleg aggódik, és nagyon kedves tőle, de nem hiszem, hogy egy kis beszélgetéssel bármit megoldhatnánk.
- Hmm... majd meggondolom. - térek ki a válasz elől, amit ő is észrevesz, így sóhajtva fordul vissza a tűzhely felé.
- Reggelt! - tűnik fel a szemét dörzsölgetve Hyunki.
- Reggelt! - köszönünk egyszerre Dakhoval. Várjunk csak…
Hyunki leül az asztalhoz, Dakho pedig elé is rak egy tányért..
- Köszönöm! - mondja Hyunki. Hyunki? Dakhonak?! 
- Jó étvágyat! - mosolyog… Dakho? He? Mi a fene folyik itt?
Hitetlenkedve méregetem őket, mire Dakho elpirul és visszasiet a tűzhelyhez, Hyunki pedig a reggelijébe temetkezik.
Dakho…elpirult?! Mi a…Na neeeeee!
De még mielőtt felvázolhatnám nekik az észrevételeimet, megjelennek a többiek, és mivel Chin előtt nem szeretnék ilyesmiről beszélni, inkább elhalasztom.
Na tessék. Nem akarok előtte ilyenről beszélni. Már értem, mit éreztek régen a többiek...

Reggeli után elterülünk a nappaliban és nézzük a tévét.
- Hyung. - súgja oda Daehyun.
- Hm? - kérdezek vissza hasonlóan.
- Mi van ezekkel? - bök a fejével a földön egymás mellett fekvő Dakhora és Hyunkira.
- Valami nem stimmel velük. - szól bele Shou is.
- Lehet, hogy járnak. - néz fel ránk Chin a kanapé elől, mire mind hitetlenkedve nézünk rá.
- Ezt… Ezt te honnan veszed? - kérdezi Shou.
- Naaa…én se vagyok már kisgyerek, hyung. - mondja szemforgatva, aztán visszafordul a képernyő felé. Mi csak tátott szájjal bámuljuk egymást.
- Ezentúl nem beszélhetünk előtte semmi ilyesmiről. - szólal meg Daehyun, amire mi csak bólogatunk.
Kis idő múlva nekiállunk videojátékozni. A végére csak Dakho, Hyunki és én maradunk. Szándékosan hagyom, hogy Hyunki eltaláljon és így én esem ki. Kíváncsi vagyok valamire…
- Ez az! - ugrik fel Hyunki.
- Mi nyertünk! - mondja Dakho, Hyunkira vigyorogva… Bingó! 

Mikor a többiek már elvonultak aludni, épp sikerül elcsípnem a két jómadarat.
- Hát ti? - szegezem nekik a kérdést.
- Mi van velünk? - mereszt nagy szemeket Dakho.
- Ugyan kérlek. Szerintem mind tudjuk, hogy van kisebb tapasztalatom e téren, plusz a legjobb barátom vagy. Mellesleg a többiek is észrevették.
Erre sápadtan néznek össze és tátognak, mint a halak.
- Hát.. mi…- kezdi Dakho.
- Ő.. az úgy volt…- folytatja Hyunki.
- Bökjétek már ki! - szólal meg mögöttük Daehyun.
- Gratulálhatunk, vagy nem? - kérdezi Shou is.
- Hát… igen. - mondják egyszerre, mire Chin ugrik a nyakukba.
- Én megmondtam! - énekli még mindig a naplemente minden színében pompázó párt ölelgetve.
- Na végre! - sóhajtok fel, de a vigyort nem tudom letörölni az arcomról.
- Miután erre is fény derült… mehetnénk aludni? - kérdezi Daehyun pár ásítással egybekötve.
- Ez jó ötlet. - mondom én is álmosan, aztán mind bevonulunk a szobánkba.

*

Reggel mire kiérek a konyhába Dakho a reggelit készíti, Hyunki pedig a konyhaasztalnál ülve figyeli.
- Reggelt! - motyogom álmosan.
- Jó reggelt! - köszönnek egyszerre.
- Fú, de nehéz lesz ezt megszokni. - jön be Shou is és letelepedik mellém. Utána jön Chin és Daehyun is.
- Mit csinálunk ma? - kérdezi Dakho, miközben mindenki elé rak egy tányért.
- Interjú, aztán tánc…- mondom miközben épp számba tömök egy jó adag rántottát.
 
Az interjún szerencsésen túljutottunk, de Dakhot és Hyunkit jó messze ültettük egymástól a biztonság kedvéért. Napközben párszor rájuk szóltunk, hogy ha lehet, amit elkezdtek folytassák majd otthon, a szobájukban, de igazából egyikünk se haragudott rájuk. Mosolyogva figyeltük őket.
- Olyan aranyosak. - mondja Shou beülve a kocsiba.
- Aha. - motyogjuk egyszerre Chinnel.

*

Mikor beérünk a táncterembe, a SHINee még sehol. A mi újdonsült szerelmespárunk ölelkezve hallgatja a zenét a terem egyik sarkában, így mi tisztes távolban, az ajtó mellett helyezkedünk el.
Mikor a SHINee belép, azonnal megakad a szemük a gerlepáron.
- Azok eddig nem ölték egymást? - kérdezi Minho.
- De, nekem is úgy rémlik. - mondja Jinki.
- Kétpercenként próbálták kitekerni egymás nyakát. - mondja Jonghyun.
- Mi történt velük? - fordul felénk Key.
- Összejöttek. - válaszoljuk egyszerre.
- MI? - erre mind a négyüknek a parkettáról kell felkaparni az állukat.
- Ideje volt. Mi már megőrültünk tőlük. - közli Shou.
- Most meg ezt kell bámulnunk egész nap. - morogja Daehyun.
- De olyan aranyosak. - mondjuk egyszerre Chinnel.
- Az lehet, de most ráncigáljátok ki őket a szívecskék közül, mert próbálnunk kell! - mondja Minho, mire Chin rohan is szólni nekik.
Mivel már csak a fellépésekre gyakorlunk, nincs semmi újdonság, de mire a koreográfus szünetet rendel el, már alig állunk a lábunkon. Kiterülünk a teremben én meg előkeresem a telefonom.
- A fenébe... - morgom idegesen.
- Mi az? - kérdezi mellettem Key.
- Otthon hagytam a fülhallgatóm. - sóhajtom.
- Semmi gond, itt az enyém. - túrja elő a táskájából, majd odaadja. Amíg a koreográfus vissza nem jön, hallgatom a zenét és próbálok nem gondolni rá, hogy csak a mellettem fekvő Key választ el a félmeztelen Jonghyuntól, mivel szerencsétlenségemre azt még láttam, mikor levette a felsőjét.
Mikor végre valahára a koreográfus visszaér, gyorsan behajítom a telefont a táskámba és beállok a helyemre.

*

Este végzünk a gyakorlással, így fáradtan esünk haza. Miközben pakolok ki a táskámból, észreveszem, hogy Key fülhallgatója nálam maradt.
- A francba…- motyogom, majd sietve felöltözöm. - Srácok, visszaadom ezt Key-nek, mert pár óra után beleőrül, ha nem hallgathat zenét.
- Ne menjek… veled? - kérdezi Dakho egy ásítás közben.
- Nem kell, menjetek csak aludni. Még az kéne, hogy a hátamon kelljen hazacipelnem, mert elalszol félúton. - vigyorgok rá, aztán már ki is lépek az ajtón.
Félúton járok, mikor elkezd zuhogni. Felrántom a kapucnimat, aztán amilyen gyorsan csak tudok, eljutok a SHINee dormjába, de ez alatt a pár perc alatt már bőrig áztam. Csavarni lehet belőlem a vizet.
Megállok az ajtó előtt és kopogok. Semmi válasz. Megpróbálkozom megint. Csönd.
Pár percig még várok, aztán óvatosan benyitok. A nappaliban fényt látok, így arra veszem az irányt. Mikor odaérek Jonghyunt látom meg. A kanapén ül, ölében a laptoppal és fülében fülhallgatóval. Ezért nem hallotta, hogy kopogok.
Pár pillanatig figyelem. Egyszerűen nem tudom elszakítani tőle a tekintetem. Talán megérezte, mert egy idő után felnéz, egyenesen rám.

15. rész

- Utáloooom a korán kelést. - ásítja Daehyun, mikor épp a táncteremben várjuk a többieket.
- Neked magával a keléssel vannak problémáid. - mondja neki Chin, amivel kiérdemel egy nyakoncsapást. - Áááá hyuuuung, megint bánt! - siet oda hozzám nyafogva, amire Daehyun csak a szemét forgatja és visszatemetkezik az újságjába.
- Ne menj a közelébe, tudod milyen, mikor álmos. - mondom a nagy szemeket meresztő maknaenak.
- Te, Taemin. - szólal meg mellettem Dakho.
- Hm?
- Key hyung már annyiszor meghívott minket hozzájuk, mi lenne, ha most mi hívnánk át őket vacsorára? - Hát persze… Annál, hogy elmész az oroszlán barlangjába, csak az lehet jobb, mikor meghívod a lakásodba egy kis csevegésre…Vagy inkább T-rex barlangját kellett volna mondanom??? 
- Szerintem jó ötlet. - szólal meg Hyunki.
- Ugye lesz desszert? - vágódik be mellénk Shou is.
- Lesz, de olyan, amit mindenki meg tud enni, szóval te majd kapsz mellé egy kiló cukrot. - mondja Dakho, majd rám néz. - Hyung?
- Persze, jó ötlet. - mondom épp mikor a SHINee belép az ajtón. Három fej fordul felém kérdőn,  –  igen három, mivel Dakho és Hyunki épp a ma esti menün veszekszenek - mire felállok és elindulok a másik bandához, akik épp a táskáikban kotorásznak a ruhájuk után.
- Sziasztok! - köszönök rájuk. - Ma estére van programotok? - erre mind felnéznek rám.
- Azt hiszem, nincs. - válaszol Jinki.
- Akkor van kedvetek átjönni vacsorára? Nyugi, Dakho főz, mi a konyha közelébe se megyünk, szóval ételmérgezéstől nem kell tartani. - mondom, miközben igyekszem oda se figyelni az oldalamba fúródó sötétbarna szemekre.
- Hát ez megnyugtató. - szólal meg Minho, mire mind elkezdenek nevetni.
- Persze, mikorra menjünk? - kérdezi Key.
- Szerintem olyan hat felé… - mondom elgondolkodva.
- Rendben, számíthattok ránk! - vigyorog Jinki.

A nap hátralévő része nyugodtan telik. Mikor délután hazaérünk, Dakho azonnal besprintel a konyhába, hogy nekilásson a főzésnek, nekem pedig van egy olyan érzésem, hogy valamit elfelejtettem…
Egy idő után elképesztő illatok kezdenek terjengeni a lakásban, nekünk pedig hatalmas erőfeszítésekbe kerül, hogy a videojátékra koncentráljunk és vessük rá magunkat az illatok forrására.
Mire kopogás hallatszik, nekünk már csorog a nyálunk. Dakho azonnal rohan ajtót nyitni.
Mikor meghallom, hogy Jinki majd megfullad a röhögéstől, azonnal rájövök, mi ment ki a fejemből.
- Nem pakoltunk össze... - szólal meg mellettem Hyunki, Shou pedig kiviharzik a konyhába.
- Dakho legalább elmosogatott és a konyhában összepakolt. - jön vissza, amitől kicsit megnyugszunk.
Nagy nehezen felállok és elindulok az ajtó felé. Jinki és Jonghyun egymásnak támaszkodva, könnyezve fuldoklik a röhögéstől, miközben Key arcát és a dormot figyelik. Minho kuncogva próbálja felrázni a sokkból a dívát, aki ha lehet még nagyobb sokkot kapott, mint mikor először járt itt.
- Szerintem… menjünk át a konyhába… - nyögöm ki nehezen, mert már nekem is nehezemre esik visszatartani a nevetést. Minho fogja a párját és betereli a helyiségbe.
- Hát… - jön oda Jinki és átfogja a vállam. - Tőlem aztán te is főzhettél volna, ezért már megérte eljönni. - mondja még mindig nevetve.
Hirtelen Minho jelenik meg a konyhaajtóban és felénk vágtázik, majd vihogva borul a nyakunkba, mire már én sem bírom tovább visszatartani. Pár perc múlva már rendesen kapunk levegőt.
- Bocs srácok, de nem bírtam tovább. - szólal meg a könnyeit törölgetve.
Mikor mindünknek sikerül normálisan megállni a lábunkon, bevonulunk a többiek után a konyhába, ahol Key láthatóan megnyugodott attól, hogy eltűnt a fél konyhát elfoglaló edényhalmaz.
A vacsora nyugodtan telik, Jonghyun az asztal másik végén ül és Key szerencsére tökéletesen takarja.

*

Miután a SHINee hazament, a többiek elmennek lefeküdni, én pedig még leülök a nappaliba a laptopommal, hogy átnézzem az időbeosztásunkat.
- Kérdezhetek valamit? - szólal meg mellettem Dakho, amitől majdnem inkfartust kapok. Észre se vettem, mikor kijött.
- Persze.
- Mi történt Jonghyun hyung és közted? - kérdezi egyenesen a szemembe nézve.
- M-Mi? - Ennyire látszik?
- Már az elején feltűnt, hogy a többiekkel jó a kapcsolatod, de őt a lehető legtávolabb elkerülöd.
Mit is vártam? Dakho mégis a legjobb barátom, persze, hogy észrevette… 
- Hosszú, bonyolult, fájdalmas történet. - sóhajtom, aztán elkezdenek dőlni belőlem a szavak, amíg az egészet el nem mesélem az elejétől a végéig.
- Ekkora egy…
- Hé. Nyugi.
- Se szó, se beszéd, hazaállított egy csajjal, és ennyi?  Legalább mondta volna a szemedbe...
- Igen... De már mindegy.
- De… hogy lehetett ekkora köcsög? - kérdezi még mindig hitetlenkedve.
- Hagyjuk, már nem érdekes. - mondom újra a laptopra figyelve.
- Azért… - szólal meg pár perc után. - valamiért végül is hálásak lehetünk neki.- erre felé kapom a fejem. Mivan? - Ha nem csinálja, azt amit, akkor soha nem lépsz ki a bandából, így mi sem álltunk volna össze és most nem lennél a legjobb haverom. - vigyorog rám.
- Igaz. - mosolygok vissza rá.
- Na, szerintem neked is aludnod kéne. Holnap nem lesz könnyű napunk. - mondja miközben feltápászkodik.
- Aha. Megyek. Jó éjt! - köszönök neki még, aztán elindulok lefeküdni.

*

Reggel ismét a telefonom kelt. Morogva nyomom ki az ébresztőt és húzom fejemre a takarót. Milyen nap van ma? Hétfő? Kedd? Forgatás? Forgatás!!!!
Kipattanok az ágyból és már teljesen éberen fogok neki a többiek keltésének. Szerencsére Dakho megint előbb kelt, így megmenekültem Daehyun ébresztésétől és az ő ébredés utáni hangulatától is.
Mire mind kész vagyunk, rohanhatunk, hogy odaérjük. Bevágódunk a stúdió ajtaján, a SHINee már ott van. A sminkesek azonnal kezelésbe vesznek minket, aztán elkezdjük a felvételt.

*

Szünetben kimegyek a mosdóba. Épp a kezem mosom, mikor meglátom a tükörben Jonghyunt. Mellettem áll. Ijedtemben ugrom egyet, amivel csak annyit érek el, hogy egyenesen a karjában kötök ki. Hosszú pillanatokig csak bámuljuk egymást és érzem, hogy elvörösödöm.
- Vissza kéne mennünk... - mondom, majd indulnék is, de visszaránt és a szája már az enyémen van. Próbálok küzdeni ellene, de ahogy csókol, egyre kevesebb önuralmam van. Lassan viszonzom a csókot és a számat is szétnyitom, szabad utat engedve a nyelvének. Végül átkarolom a nyakát és közelebb húzom magamhoz, mire ő felnyög.
A derekamnál fogva felemel és felültet a pultra. Így még jobban hozzásimulok, lábaimmal átfogom a derekát. Keze a pólóm alá csúszik és simogatni kezd, én pedig a hajába túrok... Aztán dörömbölni kezdenek az ajtón.
- Taemin! Lehúztad magad?! - ordít be Dakho, ezzel visszarepítve a valóságba.
Ijedten tolom el magamtól Jonghyunt, és amilyen gyorsan csak tudok kirohanok.
- Itt vagyok. - megyek el mellette, így nem marad más lehetősége, követ.
Alig várom, hogy véget érjen a felvétel és minél messzebb kerüljek Jonghyuntól.
Miután végeztünk, szerencsésen sikerül kiosonnom még mielőtt a SHINee végez az öltözéssel.
Otthon kétségbeesetten kezdem püfölni szerencsétlenül járt párnámat, amíg már nem marad erőm és fáradtan fekszem le rá. Mi a fene baja van? Miért kínoz még mindig?

14. rész

Hét előtt öt perccel már ott állunk a SHINee dorm bejáratánál és várjuk, hogy beengedjenek. Ismét Key nyit ajtót.
- Sziasztok! Gyertek be! - invitál beljebb minket fülig érő mosollyal.
A többiek már a nappaliban vannak. Mikor mi is beérünk a fiúk tátott szájjal néznek körbe a makulátlan lakásban.
- Látjátok? Ezt hívják RENDNEK. - jegyzi meg Key, alaposan kihangsúlyozva az utolsó szót, majd belibben a konyhába, az illatok alapján pattogatott kukoricát csinálni.
- Már teljesen biztos vagyok benne, hogy meg kell néznem magamnak a dormotokat! - jelenti ki Jinki, közben pedig a hasát fogja a nevetéstől. Jonghyun a másik kanapén ül és engem néz. Bizonytalanul rámosolygok, majd hogy ne tűnjön fel senkinek a zavarom, kiiszkolok Key után a konyhába és segítek neki tálakba önteni a kukoricát.
Mikor visszaérünk és elosztjuk a tálakat, Key leül Minho mellé, és már csak egy hely marad. Jonghyun mellett.
Mivel ha tovább ácsorgok ott, valószínűleg feltűnik, hogy valami nincs rendben, így amennyire tőlem telik, nyugodtan odasétálok a kanapéhoz és lehuppanok mellé. Kezébe nyomom a kukoricástálat, nekem úgyse lesz kedvem mellette nassolni. Legszívesebben betenném kettőnk közé, de arra sajnos nincs hely. És elsősorban igyekszem nem ránézni.
Jinki lekapcsolja a villanyt és elindítja a filmet. Úgy tűnik, a szerencse messzire elkerül, mivel már a film elején világosan látszik, hogy romantikus történet. Key meg is erősíti a gyanúm, hogy egy romantikus vígjátékot választottak erre az alkalomra.
Köszönöm umma, ennél jobban nem is tolhattál volna ki velem…
Jonghyun jelenléte mindenképpen zavart volna, csakhogy a film közepe táján észrevettem, hogy egyre közelebb van hozzám, és ezt nem foghatta a kukorica okozta plusz kilókra…
Amennyire csak lehet, igyekszem figyelmen kívül hagyni és a filmre koncentrálni, ami egy ideig be is válik. Egyszer csak érzem a kezét az enyémre csúszni. A szívem kihagy egyet. Óvatosan próbálom kihúzni a kezem, hogy a többieknek fel ne tűnjön semmi, de Jonghyun nem ereszt.
Mikor már éppen beletörődnék a helyzetbe, megfogja az állam és elfordítja a tekintetem az addig kitartóan szuggerált képernyőről. A minimális fénynél is látom nagy szemeit, ahogy engem tanulmányoznak. Most hálás vagyok a sötétségért, így legalább nem látja a vörösben pompázó arcomat.
Hirtelen minden jel nélkül előrehajol és ajkait az enyémekhez simítja. A testem felforrósodik, a szívem majd kiszakad a helyéről. Épp öntudatlanul viszonoznám a csókot, mikor megjelenik előttem Seohee képe, ahogy átöleli. Azonnal visszarántom a fejem és újra a tévére figyelek.
Szerencsére már csak pár perc van vissza a filmből, azalatt nem próbálkozik semmivel.
Mikor végre felkapcsolódik a lámpa, amilyen gyorsan csak tudok, kerülve Jonghyun tekintetét eloldalgok a bandám tagjaihoz és velük együtt készülök indulni.
- Minden rendben? - fogja meg a vállamat Key.
- Persze, semmi gond. - mosolygok rá amilyen hihetően csak tudok. - Fáradt vagyok.
- Ó! - mosolyodik el végre ő is. - Siessetek haza aludni! Holnap próba.
Fenébe…

*

Mikor hazaérünk szerencsére mindenki hulla fáradt és csak annyira van energiájuk, hogy bemásszanak az ágyukba. Már mindenki mélyen alszik, mikor én még mindig megállíthatatlanul folyó könnyekkel bámulom a plafont.
Miért csinálja ezt velem? És én miért nem tudok túllépni rajta? Ez a sok erőfeszítés, hogy elfelejtsem mind hiába volt. Legalább magamnak be kell ismernem… még mindig szeretem.

*

Reggel hulla fáradtan vánszorgok be a táncterembe. A többiek már ott vannak.
- Úgy nézel ki, mint a mosott szar. - szólal meg mellettem Minho.
- Kösz, én is örülök, hogy látlak! - mordulok rá.
- Jó, nem kell annyira felkapni a vizet. Valami baj van? - vált komolyra.
Jonghyun 
- Semmi, nem érdekes. Azt hiszem túl sok a stressz mostanában. - sikerül kicsikarnom magamból egy mosolyféleséget.
- Hát az igaz, de neked akkor is oda kell figyelni az egészségedre. - mondja Key a hátam mögött.
- Jó. - sóhajtom, majd elindulok, hogy lepakoljam a cuccaim.
- Elég rosszul nézel ki hyung.- ül mellém Chin.
- Ne kezd te is! - emelem a tekintetem a plafonra.
- Bocsi. – mondja bűnbánóan. Tudom milyen érzékeny a lelke, ezért megnyugtatásképpen rámosolygok, amitől azonnal jobban lesz.
Hosszú hezitálás után úgy döntök, hogy megkeresem minden problémám forrását. Meg is találom. A terem másik végén ül, és mily meglepő... a telefonjával szórakozik.
Miután megérkezik a koreográfus, azonnal elkezdjük a próbát. Végigbotladozom az egészet. Mikor végre szünetet kapunk, egyedül kiülök a folyosóra, hogy kiszellőztessem a fejem.
- Tessék! - bambultságomból a szemem előtt lóbált pohár ránt vissza. Feljebb emelem a tekintetem, hogy megnézzem ki hozta és a vérnyomásom az egekbe szökik. – Idd meg! Talán segít valamit. - Nyomja a kezembe Jonghyun a pohár kávét, majd leül mellém.
- Köszönöm. - mondom, bár inkább suttogásnak hangzik.
- Minden rendben? - kérdezi. Már hogy lenne rendben, te idióta?! 
- Persze. - motyogom a fekete folyadékot tanulmányozva, majd beleiszom. Addig se kell beszélgetni.
- Tudod… tegnap este… - kezdené, de nekem semmi kedvem ezt hallgatni.
- Felejtsük el! - szakítom félbe, majd gyorsan kiiszom a kávém maradékát és felállok. - Menjünk vissza, a többiek biztos keresnek! - aztán rá se nézve visszasietek a terembe és a nap további részében kerülöm.