19. rész

Egy ideig így fekszünk egymás karjaiban, mikor az órára nézek.
- Fel kéne öltöznünk. - mondom neki.
- Maradjunk még! - motyogja és bebújik a takaró alá.
- Tudod, ez Chin szobája is és nem szeretném, ha ilyesmit látna. Fiatal még hozzá. - húzom ki a takaró alól.
- Ha jól emlékszem régen fel voltál háborodva, amiért gyerekként kezeltünk és nem akartunk ilyen dolgokba bevonni. - vigyorog rám.
- Hát… már megértem. - mosolygok, majd egy gyors csókot lehelek a szájára. - Menjünk!
- Jól van. - sóhajtja, majd kimászik az ágyból és segít nekem felállni.
- Au… - alig bírok megállni a lábamon, amin ő csak vigyorog, így az első kezembe akadó párnával fejbe vágom.

Elmegyünk lezuhanyozni, aztán pedig visszabújunk az ágyamba. Fogom a laptopom, az ölünkbe rakom és elkezdek keresgélni a filmjeim között.
- Horror… horror… horror… sci-fi… horror, sci-fi, horror… és nézd csak! Horror!- sorolja mellettem Jonghyun, ahogy nézem át a mappákat.
Végül úgy döntünk, internetről keresünk valamit és meg is állapodunk abban a filmben, amit Key választott, mikor áthívta a bandát hozzájuk. Ugyanis, mint kiderült, egyikünk se látott belőle pár percnél többet, mert a másikkal voltunk elfoglalva.
Összebújva kezdjük nézni.
- Ideje volt. - szólal meg Key az ajtóban, mire mindketten megugrunk. - Ezt a szenvedést, amit ti ketten itt műveltetek. - sóhajtja fejcsóválva, de a mosolyt nem sikerül elrejtenie. Mögötte beleskelődik Minho is.
- Halleluja! Végre! - öleli át Key-t. Közben befut Jinki is, aki csak mosolyogva bólint és tovább is áll. Meglátom a leskelődő Chint, mellette a vigyorgó Dakhoval. Magánélet?!
- Most ide is gratulálhatunk? - jelenik meg Shou is. Dakho mögé is megérkezik Hyunki.
- Ha rajtam múlik… - mondja Jonghyun, majd rám néz, mire én csak mosolyogva bólintok.
- Szuper! - csillannak fel Chin szemei.
- Lassan úgy érzem, belecsöppentem Hyunki egyik szappanoperájába... - mondja Daehyun, de azért ő is mosolyog. Aztán Key kitessékel mindenkit, így újra kettesben maradhatunk.

*

Ezek után az események felgyorsulnak. Fellépés fellépés hátán, aztán interjú, autogramosztás, fotózás, forgatás…. és így tovább. Mivel általában együtt van a két banda, és legtöbbször nap végére egy kiskanalat felemelni se marad erőnk, többnyire abban a dormban alszunk mind, amelyik épp akkor közelebb van. Ezt persze nem bánom, így többet lehetek Jonghyunnal.
Egy idő után viszont egyre több a külön fellépés. A közös időszak lassan lejár. Nemsokára új klipet kell forgatnunk.
Olyan boldog voltam, hogy nem is gondoltam végig. A két banda hamarosan elválik egymástól és saját fellépéseink lesznek.
Hogy akkor mi lesz? Fogalmam sincs…

*

Épp a táncteremben próbálunk, mikor a menedzserünk vágtázik be az ajtón.
- A.N.Jell! Gyertek velem! - mondja, mi pedig már eléggé kiismertük ahhoz, hogy azonnal utána sprinteljünk, különben az életben nem érjük utol.
Az egyik tárgyalóterembe vezet minket, ahol az asztal terítve van papírokkal.
- Srácok, íme a turnétok adatai. - mondja száz wattos mosollyal.
- Turné? - nézünk rá hitetlenkedve.
- A rajongók imádnak titeket. Szóval, igen. Turné! - hitetlenkedve nevetünk fel és borulunk egymás nyakába. Bár én már átéltem ezt, most is ugyanolyan örömmel tölt el, mint először… habár, ehhez most nem kevés bánat is társul.
- Mi történt? - kérdezi Key, mikor visszaérünk.
- A.N.Jell turnéééé! - énekli nevetve Chin.
- Hogy? - ül fel Jonghyun.
- Úgy néz ki, turnéra megyünk. - mondom a szemébe nézve, amiben kétségbeesést látok.
- Fiúk! Táncra fel, egy, kettő! - szólal meg a koreográfus, mire mind elkezdjük a már berögzült koreográfiát.
Mikor végzünk, sehol nem látom Jonghyunt,. Aztán észreveszem, hogy Jinki az egyik öltöző felé int a fejével.
Némán bólintok, aztán bemegyek.
Tényleg ott van. A nyitott ablaknál áll és nézi az éjszakai tájat.
- Jong…
- Erre nem is gondoltam. - mondja még mindig háttal állva nekem.
- Tudom… én se. - vallom be, majd odalépek hozzá és én is a párkányra támaszkodom.
- Most mi lesz? - kérdezi rám se nézve.
- Én… nem tudom. - sóhajtom.
Egy ideig szótlanul állunk, közben egyre azon agyalok, hogy mi lenne a legjobb. De akárhogy nézem, mindenképpen a szakításnál lyukadok ki.
- Talán… - kezdi - Jobb lenne nekünk…
- Külön. - fejezem be, mire rám néz. A szemében könnyek csillognak, ahogy az enyémben is.
Szó nélkül magához húz és megcsókol. Szorosan ölel, mint aki soha nem akar elengedni.