14. rész

Hét előtt öt perccel már ott állunk a SHINee dorm bejáratánál és várjuk, hogy beengedjenek. Ismét Key nyit ajtót.
- Sziasztok! Gyertek be! - invitál beljebb minket fülig érő mosollyal.
A többiek már a nappaliban vannak. Mikor mi is beérünk a fiúk tátott szájjal néznek körbe a makulátlan lakásban.
- Látjátok? Ezt hívják RENDNEK. - jegyzi meg Key, alaposan kihangsúlyozva az utolsó szót, majd belibben a konyhába, az illatok alapján pattogatott kukoricát csinálni.
- Már teljesen biztos vagyok benne, hogy meg kell néznem magamnak a dormotokat! - jelenti ki Jinki, közben pedig a hasát fogja a nevetéstől. Jonghyun a másik kanapén ül és engem néz. Bizonytalanul rámosolygok, majd hogy ne tűnjön fel senkinek a zavarom, kiiszkolok Key után a konyhába és segítek neki tálakba önteni a kukoricát.
Mikor visszaérünk és elosztjuk a tálakat, Key leül Minho mellé, és már csak egy hely marad. Jonghyun mellett.
Mivel ha tovább ácsorgok ott, valószínűleg feltűnik, hogy valami nincs rendben, így amennyire tőlem telik, nyugodtan odasétálok a kanapéhoz és lehuppanok mellé. Kezébe nyomom a kukoricástálat, nekem úgyse lesz kedvem mellette nassolni. Legszívesebben betenném kettőnk közé, de arra sajnos nincs hely. És elsősorban igyekszem nem ránézni.
Jinki lekapcsolja a villanyt és elindítja a filmet. Úgy tűnik, a szerencse messzire elkerül, mivel már a film elején világosan látszik, hogy romantikus történet. Key meg is erősíti a gyanúm, hogy egy romantikus vígjátékot választottak erre az alkalomra.
Köszönöm umma, ennél jobban nem is tolhattál volna ki velem…
Jonghyun jelenléte mindenképpen zavart volna, csakhogy a film közepe táján észrevettem, hogy egyre közelebb van hozzám, és ezt nem foghatta a kukorica okozta plusz kilókra…
Amennyire csak lehet, igyekszem figyelmen kívül hagyni és a filmre koncentrálni, ami egy ideig be is válik. Egyszer csak érzem a kezét az enyémre csúszni. A szívem kihagy egyet. Óvatosan próbálom kihúzni a kezem, hogy a többieknek fel ne tűnjön semmi, de Jonghyun nem ereszt.
Mikor már éppen beletörődnék a helyzetbe, megfogja az állam és elfordítja a tekintetem az addig kitartóan szuggerált képernyőről. A minimális fénynél is látom nagy szemeit, ahogy engem tanulmányoznak. Most hálás vagyok a sötétségért, így legalább nem látja a vörösben pompázó arcomat.
Hirtelen minden jel nélkül előrehajol és ajkait az enyémekhez simítja. A testem felforrósodik, a szívem majd kiszakad a helyéről. Épp öntudatlanul viszonoznám a csókot, mikor megjelenik előttem Seohee képe, ahogy átöleli. Azonnal visszarántom a fejem és újra a tévére figyelek.
Szerencsére már csak pár perc van vissza a filmből, azalatt nem próbálkozik semmivel.
Mikor végre felkapcsolódik a lámpa, amilyen gyorsan csak tudok, kerülve Jonghyun tekintetét eloldalgok a bandám tagjaihoz és velük együtt készülök indulni.
- Minden rendben? - fogja meg a vállamat Key.
- Persze, semmi gond. - mosolygok rá amilyen hihetően csak tudok. - Fáradt vagyok.
- Ó! - mosolyodik el végre ő is. - Siessetek haza aludni! Holnap próba.
Fenébe…

*

Mikor hazaérünk szerencsére mindenki hulla fáradt és csak annyira van energiájuk, hogy bemásszanak az ágyukba. Már mindenki mélyen alszik, mikor én még mindig megállíthatatlanul folyó könnyekkel bámulom a plafont.
Miért csinálja ezt velem? És én miért nem tudok túllépni rajta? Ez a sok erőfeszítés, hogy elfelejtsem mind hiába volt. Legalább magamnak be kell ismernem… még mindig szeretem.

*

Reggel hulla fáradtan vánszorgok be a táncterembe. A többiek már ott vannak.
- Úgy nézel ki, mint a mosott szar. - szólal meg mellettem Minho.
- Kösz, én is örülök, hogy látlak! - mordulok rá.
- Jó, nem kell annyira felkapni a vizet. Valami baj van? - vált komolyra.
Jonghyun 
- Semmi, nem érdekes. Azt hiszem túl sok a stressz mostanában. - sikerül kicsikarnom magamból egy mosolyféleséget.
- Hát az igaz, de neked akkor is oda kell figyelni az egészségedre. - mondja Key a hátam mögött.
- Jó. - sóhajtom, majd elindulok, hogy lepakoljam a cuccaim.
- Elég rosszul nézel ki hyung.- ül mellém Chin.
- Ne kezd te is! - emelem a tekintetem a plafonra.
- Bocsi. – mondja bűnbánóan. Tudom milyen érzékeny a lelke, ezért megnyugtatásképpen rámosolygok, amitől azonnal jobban lesz.
Hosszú hezitálás után úgy döntök, hogy megkeresem minden problémám forrását. Meg is találom. A terem másik végén ül, és mily meglepő... a telefonjával szórakozik.
Miután megérkezik a koreográfus, azonnal elkezdjük a próbát. Végigbotladozom az egészet. Mikor végre szünetet kapunk, egyedül kiülök a folyosóra, hogy kiszellőztessem a fejem.
- Tessék! - bambultságomból a szemem előtt lóbált pohár ránt vissza. Feljebb emelem a tekintetem, hogy megnézzem ki hozta és a vérnyomásom az egekbe szökik. – Idd meg! Talán segít valamit. - Nyomja a kezembe Jonghyun a pohár kávét, majd leül mellém.
- Köszönöm. - mondom, bár inkább suttogásnak hangzik.
- Minden rendben? - kérdezi. Már hogy lenne rendben, te idióta?! 
- Persze. - motyogom a fekete folyadékot tanulmányozva, majd beleiszom. Addig se kell beszélgetni.
- Tudod… tegnap este… - kezdené, de nekem semmi kedvem ezt hallgatni.
- Felejtsük el! - szakítom félbe, majd gyorsan kiiszom a kávém maradékát és felállok. - Menjünk vissza, a többiek biztos keresnek! - aztán rá se nézve visszasietek a terembe és a nap további részében kerülöm.