13. rész

Már a terem bejáratánál állok kezemben a két üveg üdítővel és szidom magam. Mégis mit művelek? Mindegy, innen már nincs visszaút. 
Jonghyun a terem egyik sarkában ül a telefonra tapadva, ahogy gondoltam. Nagyot nyelek és elindulok felé.
- Tessék! - nyújtom felé az üveget. A szívem a torkomban dobog.
Meglepetten néz fel az üvegre, aztán rám. Egy ideig bamba képpel bámul, aztán jelzésképpen megemelem a szemöldököm, mire összekapja magát.
- Köszi... - mondja és elveszi az üveget. Kinyitja, és úgy kezd inni, mint akit a szomjan halás fenyegetett. Ha ennyire szomjas volt, miért nem jött ki velünk?
A nyakát figyelem, ahogy az izmai mozognak, miközben iszik. Milyen jó lenne a nyelvemmel követni a mozgásukat... Megrázom a fejem. Szedd össze magad Taemin!
Leülök tőle kicsit távolabb és kinyitom a saját üvegem. Így ülünk szótlanul. Kellett nekem ide jönnöm. Mekkora idióta vagyok. Hol vannak már a többiek?
- Tényleg jó kis bandát kaptál. - szólal meg.
- Igen, szerencsém van. - motyogom. Mellette minden leaderként összeszedett magabiztosságom elszállt. Nem merek ránézni, így az üdítőmmel játszom.
- A többiek? - kérdezi kelletlenül. Biztosan zavarom...
- Kint vannak. Nem is zavarlak tovább, visszamegyek hozzájuk. - állok fel.
Épp indulnék, mikor a keze rákulcsolódik a csuklómra.
- Taemin…- a szemébe nézek és megijedek attól, amit látok. Mérhetetlen szomorúságot látok azokban az egykor vidám kiskutyaszemekben. Legszívesebben átölelném és megnyugtatnám, hogy minden rendben, de ekkor eszembe jut, hogy mit tett velem. Eldobott Seohee miatt. Gondolom most is csak játszik velem. Biztos vele sms-ezett mikor bejöttem.
Még mielőtt ezek közül bármelyiket a fejéhez vághatnám, belépnek a többiek, ő pedig elenged és visszatemetkezik a telefonjába.
Hát persze, egyáltalán nem érdeklem.
Tánc közben legalább levezetem a felgyülemlett feszültséget, így megállás nélkül táncolom végig a hátralévő órákat.
Mikor végzünk, végre újra tiszta fejjel tudok gondolkodni.
- Taemiiiiiiin, te ezt hogy bírod? - csimpaszkodik a nyakamba Dakho és úgy tesz, mint aki épp a halálán van.
- Titeket is elvisellek. Ez ahhoz képest semmi. - vigyorgok rá, mire azonnal a hóna alá ránt, és úgy kezd dögönyözni. - Menjünk haza! - mondom, miközben nevetve tolom el magamtól Dakhot.
Miután elköszöntünk a többiektől és elindulunk kifelé, a tükörben meglátom azt a szomorú szempárt, ahogy engem figyel. Sóhajtva szakítom el a tekintetem tőle. Miért csinálod ezt Jong?

*

Éjszaka álmatlanul forgolódom az ágyamban. Nem tudom kiverni a fejemből Jonghyun tekintetét. Olyan kétségbeesettnek tűnt. Holnap szerencsére szabadnapot kaptunk. Legalább lesz időm átgondolni, vagy inkább elfelejteni. Ezzel a gondolattal alszom el és szerencsére nem álmodom semmit.

Megszokásból már korán felébredek. Mikor hallom, hogy Dakho zörögni kezd a konyhában, kikászálódom az ágyból és kimegyek hozzá.
- Reggelt! - szólok neki, mire ijedtében megugrik.
- A frászt hozod rám! - szorítja kezét a szívére, túljátszva az ijedtséget, majd visszatér a hagyma aprításához. - Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? Ma nem megyünk sehova.
- Ilyenkor már nem tudok aludni. Egyébként is én akarom elsőnek teleenni magam a rántottáddal. - vigyorgok rá, mire ő felnevet és elém rak egy tányérral az említett ételből.
- Gondoltam, hogy te leszel az első. - mondja, majd visszamegy, mielőtt odaég a kaja.
Mire az utolsó falatot is eltüntetem a tányéromról, befut a banda többi tagja is és rávetik magukat a konyhaasztalra. Amíg ők sáskákként falnak fel minden ehetőt, meghallom, hogy csörög a telefonom.
- Halló? - szólok bele miközben minél távolabb megyek a csámcsogó bandától.
- Szia Taemin! - szól bele Key. - A fiúkkal úgy gondoltuk, film estét tartunk, nincs kedvetek átjönni? Hozd magaddal az egész bandát!
- Hát, nem tudom... - mondom kicsit meglepetten, majd a csapatom felé fordulva odakiáltok nekik. - Srácok, van kedvünk ma este átmenni a SHINee dormjába filmezni? - összenéznek az asztal fölött, majd teli szájjal bólogatni kezdenek. - Mikorra menjünk? - kérdezem ismét Key-t.
- Hét körül megfelel nektek? - kérdezi.
- Persze, ott leszünk! - mondom, majd kinyomom a telefont. - Hétre megyünk. - fordulok a még mindig kajában fulladozó csapathoz. - Most egy percet se késhetünk, mert a menedzser még a leg-idegbetegebb állapotában se ér fel az ideges Key-hez, szóval nem ajánlatos magunkra haragítani. - mondom nekik vigyorogva, mire fájdalmas arckifejezéssel néznek össze, amin én csak nevetni tudok.